Talán még ma is élhetne az a hároméves kisfiú, akit az orvosok mindössze öt perc alatt vizsgáltak ki, majd nyugtatták meg a szülőket: nincs semmi baj, menjenek nyugodtan haza, majd jöjjenek vissza, ha az állapota esetleg rosszabbodna.
A gyermek életéért pár nappal később már az intenzív osztályon küzdöttek, sajnos azonban ekkor már minden erőfeszítés hiábavaló volt.
Az észak-írországi Downpatrick városába élő Caylan Milligannek és Charlotte Curannek most kisfiukkal kéne nyaralniuk, ehelyett a temetését kellett intézniük. A pár képtelen felfogni, hogy veszthették el egyik pillanatról a másikra a csöppséget, akire ha nagyobb figyelmet fordítanak az orvosok, most talán életben lenne.
Szülei július 14-én keresték fel a sürgősségit a kis Jaidennel, aki gyengének érezte magát, étvágya sem volt és köhögött. A dokik állítólag mindössze öt percet foglalkoztak a kisfiúval, majd közölték: valószínűleg arcüreggyulladása van. Hazaküldték őket azzal, hogy ha esetleg rosszabbul lesz, jöjjenek vissza. Még gyógyszert sem írtak fel nekik, azt is maguknak kellett venniük. A hétvégére azonban Jaiden állapota jelentősen romlott, így kórházba vitték, ahol már egyértelmű volt: jóval komolyabb a baj egy egyszerű arcüreggyulladásnál.
A gyermek tüdeje és szíve körül is folyadék gyűlt fel. A mesterséges kómába helyezés is szóba került, valamint a dublini átszállítás is, ám végül egyik sem valósulhatott meg. Hosszú ideig próbálták újraéleszteni a kisfiút, ám Jaiden szervezete július 19-én, néhány nappal az első kórházi látogatást követően végleg feladta a harcot.
Tudni akarjuk, miért küldték haza a fiunkat öt perc után. Csak válaszokat akarunk, és tudjuk, hogy meg kell várnunk a kórboncnok részletes jelentését, de tudnunk kell, mi történt. A kórboncnok megtartotta a fiunk szívét, hogy további teszteket végezhessen, így a szíve nélkül kellett eltemetnünk őt. Ezt nagyon nehéz volt megemészeni
– mesélte a Mirrornak a gyászoló édesanya, Charlotte.
Jaiden Milligan died three days after he had been sent home from hospitalhttps://t.co/veQ3wyoAOH
— The Daily Record (@Daily_Record) August 2, 2022
kiemelt kép: Mirror