Hirdetés 

2022 júliusában a kétharmados többség megváltoztatta a képviselői vagyonnyilatkozatok bevallásának rendszerét, az új nyilatkozatot első ízben augusztus 5-ig kellett benyújtani. Az új rendszer ugyan már szinte semmit nem árul el a képviselők vagyonáról, cserébe az űrlap kitöltése is óvodásszintre egyszerűsödött, tulajdonképpen csak ikszelni kell, mint a lottóban.

Egészen pontosan a következő a teendő: egy-egy sorba be kell írni a tevékenységet, mellé pedig a megfelelő oszlopba egy X-et téve jelölni, hogy a tevékenység

  • díjazás nélküli,
  • havi bruttó 1 és 200 ezer forint közötti (1),
  • 200-500 ezer forint közötti (2),
  • 500 ezer és 1 millió forint közötti (3),
  • 1-5 millió forint közötti (4), vagy
  • 5 millió forint feletti (5), juttatással jár (ez utóbbi esetben be kell írni, hány millió havonta).

Egyszerűnek tűnik? Önnek sikerülne?

Az RTL Híradója szerint Kósa Lajos a következőt tette:

Elsőnek beírta: Munkácsy Trilógiáért Alapítvány tag, kihúzta mellette az ingyenes oszlopot, majd egy határozott vonallal áthúzta a másik öt rublikát is, így jelezve, hogy ezt a tevékenységet nem ingyen végzi, ám pénzt sem kap érte.

A következő három sorban három elnökségét írta be, mellettük kihúzva az ingyenes oszlopot, viszont itt az mind az öt összeget jelző rublikát üresen hagyta, így jelezve, hogy ezeket a tevékenységeket nem ingyen végzi, de viszont valami, vagy sem.

Az ezután következő két sorban az országgyűlési képviselőségét, illetve honvédelmi bizottsági elnökségét írta be, a díjazás nélküli oszlopba azt vésve, hogy igen, majd beikszelte a 4-es rublikát, így jelezve, hogy ezeket a tevékenységeket ingyen végzi, havonta 1 és 5 millió forint közötti összegért, bruttó.

Hogy segítse ennek értelmezését, odaírta melléjük, hogy összesen, egyben értendő az ingyenes, ugyanakkor milliós juttatás.

Az új rendszer amúgy látványos visszalépés az átláthatóság területén is: a képviselőknek nem kell ugyanis beírniuk az ingatlanjaikat, autóikat és egyéb ingóságaikat, mint ahogy a megtakarításaikról, hiteleikről, tartozásaikról sem kell nyilatkozniuk, így alig tartalmaznak információkat a honatyák vagyonáról.


kiemelt kép: MTI


Hirdetés