--°C

A Balatonon már cukrászdába járni is luxus: Két közepes fagyi 5.000 Ft, egy pohár csapvíz 360 Ft

Az infláció miatt az egész országban brutálisan felemelkedtek az árak. Egy balatonfüredi kávéházban két darab fél literes vízért, egy kávéért és 2 gombóc fagyiért öntettel együtt egy vásárló több, mint 11 ezer forintot hagyott a kasszánál.

Az egész világon tömegesen nőnek az élelmiszerárak, a benzin ára is az egekben van, ráadásul ebben a hónapban már a rezsifogyasztásra is sokkal jobban vigyáznunk kell, ha nem akarjuk, hogy a fizetésünk is rámenjen.

Ahogy nemrég a Blikk is megírta, hogy már a lecsó is luxusételnek számít, ráadásul a kenyér ára is hamarosan elérheti az 1.000 forintot.

Lassan pedig a sütemények ára is verni fogja az 1 kg-os kenyér árát, hiszen ezeket 700-900 forintos áron lehet fogyasztani a cukrászdában az emelkedő nyersanyagárak miatt.

Nemrég egy fogyasztó megosztott a közösségi oldalán egy képet, miszerint egy balatonfüredi cukrászdában járt, ahol 11. 350 forintot hagyott ott. De nem ám luxustermékeket vásárolt, vagy épp temérdekszám vette a cukrász készítményeket, hanem ebből az összegből jóformán nem vett semmit, amiből jól lakott volna.

A számlán szerepel két darab közepes vegyes fagyi, két pisztácia különbözet, két karamell öntet, egy közepes latte, illetve egy mentes és egy szénsavas ásványvíz.

A képen szereplő árból tisztán látszik, hogy a 2 darab fagyi összesen 5.000 forintért lett kiszámlázva, ami még pesti szinten is irreális, az 1 darab mentes vizet pedig 1.100 forintért kínálja a helyi kávézó.

A kommentelők a kép láttán elborzadtak, és sorra záporoztak a dühös hozzászólások:

– Vicc az egész! – akadt ki egyikük.

– Bocsánat, hogy ezt mondom, de bolond aki megveszi – fűzte hozzá egy másik.

– Ez nagyon durva! – nem talált a látottakra szavakat egy nő.

– Ezért a számláért 200 ezer forintos büntetés járna, mivel nincs a NAV pénztárgéppel kapcsolatban! Mifelénk is nagyon sok étterem ad ilyen számlát, ezt hívják adócsalásnak! – lett rá figyelmes egy nő.

– Nagyon lassú a kiszolgálás, és még cukormentes fagyijuk sincs… Legalábbis tavaly nem volt, azóta nem is megyek oda – tette szóvá egy másik.

Szintén egy balatoni cukrászdában egy vásárló két pohár 4 dl-es csapvizet 720 forintos áron kapott meg, míg 1 darab latte kávét 1.790 forintos áron fogyaszthatott el.

– Jesszusom! A pohár vizet is ingyen adom! A kávé árába nem fért volna bele? Remélem nem adtál borravalót – jegyezte meg a vásárló ismerőse.

– Kérhetne egy 50 forintot decinként, az még úgy nem felháborító, de 180 forint/ deci azért pofátlan – akadt ki egy férfi a kép láttán.

Blikk

kiemelt kép: Like Balaton