Orbán Ágnes a párjával és lányukkal a Város vs Vidék szerdai adásában versenyez a tízmilliós fődíjért. A felvétel során, az egyik zenés játék közben Zsolti kapott az alkalmon és táncba hívta a férjes asszonyt.
Ági neve talán azért lehet ismerős a nézőknek, mert néhány évvel ezelőtt megnyerte az egyik főzőműsort. A nyereménynek köszönhetően Somogy megyébe költöztek, létrehoztak egy meseszép farmot, ahol sajtot készítenek, nyáron táborként is funkcionál, illetve hamarosan egy étterem is nyílik majd a helyszínen.
Ági és Gáspár Zsolti több közös hasonlóságot is felfedeztek: farmjuk van, imádnak enni, ráadásul mindketten ikergyermekes szülők.
– A férjemmel négy lányunk van, ketten közülük ikrek. Ez is egy közös pont az életünkben Zsoltival, de ettől eltekintve is gyorsan megvolt közöttünk az összhang – kezdte a Borsnak Ági, akivel a forgatás alatt kikezdett Zsolti.
Mondta, hogy milyen jól nézek ki, pedig nagyobbnak kellene lennem így, hogy négy gyerekem van.
Flörtölt velem, de aranyos volt, mondta a férjemnek, hogy ha nem baj, akkor megtáncoltat – mesélte vidáman Ági, akinek a kedvese egyáltalán nem féltékeny típus, így bátran meghívta Zsoltit a farmjára.

kiemelt kép: TV2