Ahogy azt lapunk elsőként megírta a 14 és 19 éves lányai a mai napig várják haza Máriát, aki 10 napja hajnalban a szabadnapján indult el dolgozni és azóta sem tért haza.
Az Inárcson élő asszony a gyermekeinek azt mondta, hogy dolgozni indul az egyik budapesti kórházba. A hajnali fél hatkor induló busz megállója az asszony házától 200 méterre van, de a járaton utazó községbeliek megerősítették, hogy nem szállt fel a buszra. A család egyik közeli ismerőse, Norbert lapunknak elmondta: több különös körülmény is fennáll Mária eltűnésével kapcsolatban, akit egyébként nagy erőkkel keres a rendőrség. – Mária elindult dolgozni, elköszönt a gyerekeitől, majd a megszokott időben késő délután nem ért haza. A nagyobbik lánya Meggie kedden reggel tett bejelentést a rendőrségen. – kezdte a család barátja, aki a különös körülményekbe is beavatta lapunkat.
Mária munkatársai elmondták, hogy aznap szabadnapos volt, tehát ebből adódóan is érthetetlen, hogy miért indult el mégis dolgozni. A buszmegálló mindössze 200 méterre van a házuktól, de addig egészen biztosan nem jutott el
– mondta a jóbarát.
Most a Bors Napilapnak megtörte a csendet a szomszéd
– Én a legutóbbi kapcsolatát nem ismertem, hanem az azelőtti párját ismertem, még amikor Maggie született – kezd bele Hajnalka.
Az első férjével nem volt semmi probléma, akkor is a lánya volt az első és legfontosabb dolog az életében. Egyáltalán nem gondolom, hogy önszántából ment volna el. Mária nem volt ez a típus, a gyerekek nélkül nem ment volna sehova, ebben biztos vagyok – mondja az asszony határozottan.
Hajnalka szerint valószínűleg bűncselekmény áll az eltűnése hátterében.
– Az eltűnése óta aludni sem tudok, állandóan ezen jár az eszem, hogy mi történhetett szegény Marcsival
– mondja sajnálkozva az egykori szomszéd, aki szerint az eltűnt asszonyt valószínűleg félelem vezérelte, miután volt párját kiengedték a börtönből.
A volt pár állítása szerint terhelő dolgok derültek ki a lányok anyjáról egy szakorvoslati vizsgálaton, ám ez idősebb lánya, Maggie szerint egyáltalán nem igaz, hiszen akkor már rég lezárult volna a per.
Máriának semmi baja nem volt, főleg nem mentálisan. Kicsit hiperaktív volt, viszont szellemileg semmi gondja nem volt
– szögezi le Hajnalka, aki hozzátette, több mint 20 éve ismeri az asszonyt, semmi jelét nem látta ilyesminek.
Hajnalka volt Maggie születésekor a közös képviselő is, tehát ha tényleg körözték volna eltűntként a múltban, ahogy azt István állítja, arról biztosan tudott volna. Egy erőszakos, börtönviselt embernek nem kellene oda adni a gyereket. Borzasztó, ami történik. Reménykedek abban, hogy a gyámhatóság Maggiet teszi meg Petra gyámjának.

kiemelt kép: Bors / saját