Hirdetés 

A 63 éves díva a The Tonight Show-ban beszélt arról, hogy fia, a 16 éves David Banda nemcsak elhordja a ruháit, de jobban is néz ki bennük, mint ő.

Bármilyen ruhát vesz fel, úgy néz ki, mint egy sztár”

 – mondta Madonna a műsorvezető Jimmy Fallonnak, majd hozzátette: “Ez tényleg irritáló. Az én ruháimat viseli, és jobban néz ki bennük, mint én.”

Madonna szeret összeöltözni a fiával: legutóbb májusban fotózták úgy őket, hogy mindketten egy-egy menő Adidas-összeállítást viseltek. David egy vörös ruhát, Madonna pedig egy fekete szettet.

Madonna 2006-ban, 13 hónapos korában fogadta örökbe Davidet, miközben egy malawi árvaházban jótékonykodott.

Az interjú további részében Madonna elmondta, hogy mennyire büszke a fiára, aki hozzá hasonlóan saját zenéjén dolgozik.

“Minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy sztár legyen. Vicces, elbűvölő, sportos és jóképű srác.”

David mellett Madonna még három másik gyermeket fogadott örökbe Malawiból: 2009-ben a most 16 éves, Mercy James nevű lányát, majd 2017-ben az ikreket, a most 9 éves Stellát és Estere-t.

Madonnának két saját gyermeke is van: a 22 éves Rocco Ritchie és a 25 éves Lourdes Leon.


Fotó: AFP

Noizz.hu


Hirdetés