Húsz éven át élt lángoló szerelemben Tóth Éva operett-énekesnő és párja, Leblanc Győző. Az operaénekes teljesen összetört, miután csütörtök reggel holtan találta kedvesét.
Az egész hazai zenészvilágot megrázta a hír, hogy 61 éves korában, váratlanul elhunyt Tóth Éva operetténekesnő, aki Leblanc Győző oldalán az egész világot bejárta. A párost mindenhol hatalmas szeretettel fogadták, hiszen műsoruk egyfajta kapocsként szolgált az óhazától távol élő magyarok és a szülőföld között. Barátaik elmondása szerint Leblanc Győző megrogyott a gyász súlya alatt, hiszen ő talált rá élete szerelmére közös otthonukban.
Győző képtelen könnyek nélkül beszélni Éva haláláról és meg is értem őt, hiszen kevés olyan igaz szerelmet láttam életemben, mint amilyen az övék volt. Húsz éven át voltak elválaszthatatlanok. Az én műsoraimnak is állandó szereplői voltak, hiszen a közönség itthon és külföldön is nagyon szerette azt a szimbiózist, ahogyan ők együtt éltek a színpadon.

Leblanc Győző nem “csupán” a szerelmét, de a társát, barátját veszítette el szerda éjjel
– kezdte a Borsnak Tilinger Attila, aki alig akart hinni a fülének, amikor megtudta, hogy barátja az ismert operaénekes, milyen körülmények között talált rá Tóth Éva holttestére.
“Győző annyit mondott, hogy csütörtök reggel felébredt és mivel évek óta külön szobában alszanak, mert Éva tévé mellett, ő viszont teljes sötétben szeretett aludni, benézett hozzá. Azt látta, hogy az oldalán fekve,
mosollyal az arcán aludt.
Ezért kiment a kertbe, hogy ne zavarja. Másfél óra múlva ment be újra és akkor már benyitott hozzá. Megérintette és érezte, hogy a teste már kihűlt…”– nyilatkozta Leblanc Győző engedélyével Tilinger Attila.

A Reflektoronline hozzájutott Tóth Éva és Leblanc Győző utolsó közös rövid riportjához, amely az egyik televíziós csatornán szeptemberben került volna adásba.
Bors / Reflektoronline