Hirdetés 

Az ayahuasca egy amazóniai növényi készítmény, amelyet az Amazonas-medencében valószínűleg több ezer éve használnak vallási és sámánisztikus célokra, valamint a nép gyógyászatban is gyakorta bevetik.

A növényből készült főzet tudatmódosító hatással bír, ezért nagyon fontos, hogy csak egy tapasztalt sámán irányítása alatt lehet bevetni, hiszen igen komoly hallucinációkat okoz, amik egyébként elősegítik a testi és lelki gyógyulást. Igaz, van, hogy elfajulnak a dolgok…

Az ayahuascáról eddig nem sokat hallottunk, ám a Való Világ egykori játékosának, Béres Anettnek egyből sikerült ismertté tennie.


Fotó: Facebook

Júliusban ugyanis ő maga is részt vett egy ayahuasca szertartáson, ami finoman szólva nem sült el túl jól. A nőre a ruhái nélkül, törött csontokkal találtak rá egy siklósi szőlőültetvényen. Miután kórházba került, többórás műtéten esett át, állítólag azt hallucinálta, hogy óriási kígyók üldözik.

A képtelennek tűnő történet a legendás rádióst, Boros Lajost is megihlette. Lali király egy online konferenciát hívott össze, ami közel egy órán át tartott, és mindent kiveséztek, ami a teával és annak hatásával kapcsolatos.

“Ayahuasca Pszichedelikus Utazás Lali Királlyal. Ma betekintést nyerünk egy igazi ősi sámáni gyógyító szertartásba, amit a dél-amerikai őslakosok évszázadok óta gyakorolnak”

– így harangozta be Boros a rendhagyó konferenciát.

/p>