Hirdetés 

Hamar kellett felnőnie a volt hajléktalannak, akinek ma már garantáltan nem kell egyetlen napot sem fedél nélkül eltöltenie: bankszámláján ugyanis több pénz pihen, mint amit a legtöbben egy egész élet során keresnek.

Fatema Love nem a levegőbe beszél, amikor azt mondja, hogy a semmiből jött. Az önerőből lett milliomos ugyanis volt már hajléktalan, de háborús menekültként menekülttáborban is élt. A Palesztinában született, de az Egyesült Államokban, jelesül Bronxban felnőtt nőnek ma már saját lakása van New Yorkban, Los Angelesben és Miamiban is, így a múltja már nem több, mint egy rossz emlék.

Csak hogy értsük, mennyi pénze van jelenleg Fatemának: csak a New York-i lakásában 300 ezer dollárban tárol lábbeliket. Igen, ez 120 millió forint, azaz önmagában egy luxuslakás ára! Ennek tudatában nem is meglepő, ha a gardróbját ujjlenyomatos zárral védi.

A semmiből jöttem, Hajléktalan voltam, éhes voltam, egy menekülttáborban éltem egy háború közepén – idézte fel múltját a Truly videójában a milliomos, hozzátéve:

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ott kötök ki, ahol most vagyok.

Mint meséli, palesztin bevándorlóként rendkívül nehéz sorsa volt: sosem tudott igazán beilleszkedni, és nagyon korán fel kellett nőnie. Mindig kívülállónak érezte magát és folyamatosan megkérdőjelezte, hogy elég jó-e egyáltalán. Egy dologba volt biztos: többre akarja vinni, mint a szülei. Végül sikerült neki.

Love 2019-ben döntött úgy, hogy a szépségiparban próbál szerencsét, mára pedig a legnagyobbak közt tartják számon. New Yorkban, Miamiban, Los Angelesben és Atlantában is van szalonja, ahová javarészt A-listás celebek és egyéb nagyágyúk járnak. Vendégei közt van például a balhéiról ismert rapper, Cardi B is.

Bors

kiemelt kép: Instagram


Hirdetés