Kulcsár Edina szakítása, majd G.w.M.-mel való párkapcsolata kezdetben felborzolta a közvéleményt, de az egykori szépségkirálynő úgy érzi, most minden kezd a normális kerékvágásba visszaállni.
Bár év elején Edina és Márk sok támadást kaptak, amikor nyilvánosságra hozták a kapcsolatukat, a nehéz időknek vége; a közvélemény megnyugodott, és így végre ők is átadhatták magukat a boldog időszaknak.
Már nagyon régóta úgy élem az életemet, hogy nem foglalkozom az idegenek véleményével.
Tudatosan elzárkóztam ettől, és most már azt is sokkal jobban szűröm, hogy mit osztok meg a nyilvánossággal. Idő kellett ahhoz, hogy rendbe tegyek magam körül bizonyos dolgokat. Korábban sokszor mosolyogtam akkor is, amikor nem voltam jól, de mára ez megváltozott.
Szeretnék kicsit jobban visszatérni a követőimhez, immár teljes nyugodtsággal. Úgy érzem, az én időm most jött el
– fogalmazott a kétgyermekes édesanya.

kiemelt kép: TV2



