Exkluzív interjút adott a Blikknek Béres Anett, aki alig több mint egy hónapja egy bizarr Ayahuasca-szertartáson vett részt, amely közben olyan komoly hallucinációi támadtak, hogy menekülés közben súlyos sérüléseket szerzett. Az egykori ValóVilág-szereplőt hetekig kezelték kórházban, s a szörnyű élményről eddig képtelen volt beszélni.
Béres Anett otthonában lábadozik és a Blikknek elmondta, már jobban érzi magát. – Még rajtam a merevítő, és a lábam sem terhelhetem még három hétig, de anyukám úgy gondoskodik rólam, mintha újra kislány lennék. Három hét múlva kezdődhet a rehabilitáció, de nem lesz maradandó károsodásom. – mondta Anett, aki ma már könnyebben beszél a történtekről, így a napilappal azt is megosztotta, miért vett részt a sámánszeánszon.
– Lelki problémák miatt mentem el. Voltam korábban családállításon is, és úgy hallottam, Bert Hellinger, aki ezt kitalálta, korábban szintén részt vett egy ilyen Ayahuasca-szeánszon. Úgy gondoltam, talán nekem is segíthet. -mondta Anett, aki elmondta, hogy többniyre kapcsolati problémái vezérelték, hogy barátnőjével, Sáfrány Emesével elmenjenek a szertartásra, ahol ekmondása szerint nagyon komoly traumán esett át.
– Rettenetesen féltem végig. Megittam a főzetet, ezután borzasztó volt…
A hölgy, aki a szertartást vezette, olyan volt nekem utána, mint maga a Sátán, őt láttam benne, és attól rettegtem, hogy belém akar költözni.

Úgy tudtam, 5-6 óra elteltével kiürül a szervezetemből ez a főzet, de nálam nem így volt. A szertartásvezető már elment aludni, de bennem megmaradt a rettegés. Rajta kívül csak Emese volt ott, mondtam neki, hogy rosszul vagyok, haza akarok menni. Ő elment a táskájáért, én pedig úgy féltem, hogy menekülni kezdtem az erdőn, árkon-bokron át. Itt szeretném leszögezni, nem voltam meztelen, nem tudom, ezt ki találta ki. A pólóm ugyan nem volt rajtam, mert a főzet mellékhatásának köszönhetően lehánytam, de melltartó és nadrág volt rajtam. Futottam, mint akit űznek. – mondta Anett, aki a balesetének körülményeire is tisztán emlékszik.
– Felmásztam egy magaslesre, ami olyan 3 méteres lehetett. Az utolsó emlékem, hogy fönn vagyok, aztán már lenn tértem magamhoz. Valószínűleg nem voltam magamnál az eséskor, azért is sérültem meg ennyire. Eltört a sarokcsontom, a csigolyacsontom és öt bordám.
Béres Anett 24 órán keresztül feküdt a helyszínen, amikor rátalált egy arra járó férfi.
kiemelt kép: Instagram