Nem bírták már a családi vitákat, ezért inkább elhagyták a családi otthont. Most sokkal jobban érzik magukat – állítja a showman.
Elege lett a családi vitákból Gáspár Győzőnek és családjának, ezért úgy döntöttek, hogy elhagyják Nógrád megyét és Budapestre költöznek – írja a Blikk.
A Gáspár család – Győzike, Bea asszony és két lányuk Evelin és Virág – folyamatos viszályban állt Győző öccsével, Zsoltival. Végül július elején döntöttek arról, hogy nem maradnak a szomszédságban.
A két testvér konfliktusa akkor kezdődött, mikor Zsolti is szerepelni akart a tévében. A rivalizálás végül odáig fajult, hogy az öccs felgyújtotta tavaly tavasszal Győzőék kertjének végében a nádast. Azóta sem állnak szóba egymással, csak a médián keresztül üzennek egymásnak.
Győzike lelkileg kikészült, ezért jobbnak látta, ha elköltözik a családdal. A hírt a celeb megerősítette a lapnak:
“Való igaz, már több mint egy hónapja elhagytuk Salgótarjánt és Budapesten élünk albérletben Beával, és a lányok Virág és Evelin is külön lakásban. A családi viszályaink és a folytonos ingázás miatt döntöttünk így. Köztudott, hogy depressziós vagyok és pánikbetegséggel küzdök, az állapotomnak pedig nem tett jót az a feszültség, amiben ott éltünk Zsoltiék közvetlen közelében”.
Amióta váltottak, sokkal jobban érzi magát – árulta el.
Jót tett a környezetváltozás. Még nem vagyok jól, de érzem, hogy javulok. Beával is sokkal jobb a kapcsolatunk, amióta itt élünk, eljárunk randizni és esténként romantikus sétákat teszünk a városban”.
Már nem szeretnének visszatérni a régi lakásba, ezért eladják a házat.
“Kéthetente járok haza, de csak ruháért. Sokkal jobban érzi mindenki magát Budapesten, és eszünk ágában sincs visszamenni. Sőt szeretném a házat is eladni, és Beával venni magunknak egy lakást, ahol ketten megöregedhetünk. Még nem adtunk fel hirdetést, mert azt várom, hogy Zsolti végezzen a Farm VIP forgatásán, és megbeszéljem vele, hogy vegye meg, hiszen mégiscsak a szomszédságában van. Fillérekért is odaadom neki, csak vigye. Nekem már biztosan nem kell”.
A lapnak Zsolti annyit mondott:
“Nem szeretném kommentálni. Azt gondolom, ezt majd személyesen kell megbeszélnünk!”

kiemelt kép: Instgram