Kendőzetlen őszinteséggel mesélte el gazdagságának kezdetét Polgár Árpád.
Polgár Árpád azon milliomosok közé tartozik, akik nyíltan szeretik felvállalni, hogy mégis milyen anyagi helyzetben vannak, és hogy milyen életvitelt tartanak a feleségével. Polgár Tündével egy közös TikTok és YouTube csatornát üzemeltetnek, ahol a tartalmaik nagy népszerűségnek örvendenek. Árpi a legutóbbi videójában egyenesen válaszolt arra a kérdésre, hogy mégis honnan szerezte élete legelső megkeresett egymillió forintját.
Bevallom nektek, hogy az első millióm megszerzése bűncselekményhez kötődik. Lehet, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Az történt ,hogy amikor 22-23 éves voltam és és még színész voltam és már ezért az üzleti szellem úgy kezdett lobogni bennem és volt egy kis félretett pénzem és abban az időben a 80-as évek közepe táján, vagy elején inkább voltak olyan vállalkozók, akiknek pénzre volt szükségük és hirdettek újságban, hogyha te odaadod nekik a pénzt, akkor ők nagyon komoly kamattal havonta adják vissza neked a pénzt – mondta Polgár Árpád a videóban.
Úgy gondoltam, hogy ez egy jó üzlet számomra
– folytatta Polgár, aki annak idején még színházzal foglalkozott. Elmesélte, hogy egy hölgynek adta oda az akkor nagyon nagy pénznek számító 200 ezer forintját, amelyre havonta hatalmas kamatokat várt. El is készült a szerződés, de egy idő után a hölgy eltűnt.

–Telt-múlt az idő, a hölgy eltűnt, kerestem a lakásán, a boltjaiban, itt-ott amott, soha nem találtam meg. – folytatta Árpád elmesélve akkori aggodalmát, hogy az odaadott pénzére ígért kamatokat nem fizette a nő és nem is találta sehol.
Akkor már éreztem, hogy valami nem stimmel – mondta Árpád, aki akkor tudta meg, hogy a rejtélyes hölgyet mások is keresik, nem csak ő. Nem sokkal később kiderült, hogy Árpád csalás áldozata lett, a nő ugyanis egy bűnöző volt, aki több embert is átvert hasonló módon.
–Végülis kiderült, hogy ez a hölgy egy országos csaló. Letartóztatták, a híradóban is benne volt. -mondta Árpád, aki miután nem kapta vissza a pénzét, figyelni kezdte a nő üzleteit, amelyeket árverésre bocsátottak.
Gondoltam itt az én lehetőségem, odamegyek arra az árverésre és majd visszakapom a pénzem
-mesélte Árpád, aki 156. volt a sorban, akiknek tartozott a nő, azonban az árverésre egy hitelező sem ment el rajta kívül. A lehetőségeket átbeszélve végülis az árverés vezetőjével sikerült megállípodni.
Egyik pillanatról a másikra ez az üzlethelyiség az én nevemre került a tartozás fejében.
@polgarnet #motivációsüzenet #polgararpad #motiválósztori #milliárdos #nekedbee #álmodjnagyot #fiataltehetségek #motivárpi #sztoritime #motivációs
Az első millió sztoriját Árpád a következő videójában folytatta.
Jártál-e már valaha márványos farmernadrágban? Ez az az idő, amikor már készítő voltam, amikor már gyártottunk farmerokat csak elfogyott a vászon, mert vászonból csináltuk. Bementem egy kilós boltba, ott vettem anyagot, amire azt mondták, hogy tetőszigetelésre való ez az anyag. Egy csomó nadrágot csináltunk, de az mind egy színű volt, hát ki kellett találni, hogy lehetne befesteni különböző színűre, kékre, pirosra, sárgára, ahogyan a divat igényelte. Nagy nehezen az akkori patyolat vállalatot megtaláltam, akik a nagyipari mosógépeikbe ezt beletették és akkor befestették éjszaka. Másnap reggel rohantam be a parkba, hogy nézzem meg. Az összes pénzem benne volt, képzeljétek el az összes ami csak volt
– emlékezett vissza Polgár Árpád. Elmondta, másnap az öreg a markába röhögve mutatta neki, hogy nem sikerült, megmerevedett az összes. Azt mondta neki, hogy ezt akár kővel is üthetné, akkor se sikerülne megoldani.
Kitaláltam. Odamentem a főnökhöz és mondtam, hogy tegyünk már a mosógépbe egy követ vagy téglát vagy valamit. Próbáljuk meg. Nagy nehezen belement, hogy a következő éjszaka beteszi azt a finom kis követ, amit találtunk. Másnap reggel megyek, nem volt már kemény, gyönyörűek, márványosak voltak. Vitték, mint a cukrot. Igen… az én csőnadrágaim okozták a magyar építőiparnak azt a hatalmas problémát, hogy hosszú hosszú hónapokon keresztül nem lehetett tetőfedő anyagokat kapni.
Hát igen… Ez volt az első millióm története
@polgarnet #motiválósztori #polgararpad #tehetséges #nekedbee #fiataltehetségek #álmodjnagyot #motivárpi #gazdagsag #gazdagsag #polgarnet #milliárdos
Reflektoronline / Bors
kiemelt kép: Instagram