--°C

Dráma: Saját temetésén ébredt fel a hároméves kislány, majd később meghalt

Egy hároméves kislány a saját temetésén tért magához, miután az orvosok azt mondták, hogy gyomorbetegsége következtében életét vesztette. A gyermeket 12 órával korábban nyilvánították halottá.

A mexikói Camila Roxana Martinez Mendozát augusztus 17-én, szerdán nyilvánították halottnak.

Ez azután történt, hogy az orvosok állítólag rosszul diagnosztizálták először, ami odáig vezetett, hogy a kisgyermek felébredt a saját temetésén.

Visszavitték ugyanabba a kórházba, ahol először is kimondták a halálát. Sajnos azonban nem sokkal később elhunyt. Ezúttal valóban.

Az incidens a Salinas de Hildalgo közösségi kórházban történt San Luis Potosi államban, Mexikó középső részén.

Camila édesanyja, Mary Jane Mendoza elmondta: a hároméves gyerek hányt, emellett hasfájása is volt, lázzal együtt. Gyermekorvoshoz vitték a család szülővárosába, Villa de Ramosba. Itt kezelték kiszáradással, és paracetamolt írtak fel neki. 

Órákkal később, amikor Camila szülei észrevették, hogy a gyermek állapota romlott, visszavitték a kórházba, ahol később halottnak nyilvánították

– írta meg a Mirror.

Másnap, a lánya temetésén az édesanya észrevette, hogy

Camila koporsójában az üvegtábla bepárásodott.

A temetés résztvevői közölték a nővel, hogy csak hallucinál, ami eltántorította a koporsó kinyitásától. Ezután Mary anyósa vette észre, hogy a kislány szeme mozog. Ekkor már felnyitották a koporsót.

Camilát ezután vitték vissza a kórházba, ahol sajnos ezt követően életét vesztette.

https://twitter.com/Shpetim21816405/status/1562308817702236165?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1562308817702236165%7Ctwgr%5E25f58b6b1a87befd8674feaf2ed7f228ce3cff12%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.borsonline.hu%2F

Bors

kiemelt kép: Shutterstock

EZ IS ÉRDEKES!

Borzalom! Videón, ahogy a férj bőröndben húzza felesége holttestét az esküvőjük után