Hirdetés 

A minap Kelemen Anna volt Lakatos Levente podcastjének vendége, ahol mesélt a karrierje kezdetéről és a drogproblémáiról is. Elmondta, ma már azt sem szereti, ha Annácskának szólítják.

Az Annácskát mindenképp a kukába dobnám. Én ugye Anna vagyok, az ahhoz a karakterhez szerintem nagyon jól passzolt. Valójában szerintem más időket írtunk, a közösségi média most már kimondhatjuk, hogy átvette a televízió szerepét. (…) Nyilván ez egy folyamat, én is megváltoztam, az a figura, az a kislány, aki az Annácska volt, nyomokban biztos fellelhető, de korral átértékeltem dolgokat.


Az interjúban azt is elmondta, hogy „lenne arca” az influenszerkedéshez, de nem tartja magát könnyen eladható karakternek.

Nem vagyok anya, nincsen 600 ezres követőtáborom. Én egy szélsőség vagyok, és lehet, hogy azt mondja mondjuk egy producer, hogy tök jó, a Kelemen Annát mindenki ismeri az országban, de!

– magyarázta, hozzátéve, hogy szerinte vele inkább egy szellemiséget vagy gondolatiságot lehet eladni, termékeket nem.

Kelemen kifejtette, hogy tinédzserkora óta befelé forduló személyiség, kifejezetten depresszív embernek tartja magát. Nem kedveli, ha pornósztárként hivatkoznak rá, emlékei szerint ugyanis csak a hullámvölgyeiben vállalt felnőttfilmes szerepeket. Amikor pedig sokat szerepelt, a droggal is meggyűlt a baja.

Azokban az években, amikor szerepeltem, akkor én masszívan kokainoztam. Tehát hétköznaponként, ezt úgy kell érteni, és egyedül is. Nem úgy, hogy elmegyünk péntek este bulizni, és akkor iszunk, meg egy kicsit… az nem az én műfajom volt

– magyarázta Kelemen, aki volt, hogy két nap alatt 7-8 gramm kokaint is elfogyasztott.

Ma már nem él drogokkal, sőt. Állítása szerint nem is tud egy szobában tartózkodni olyannal, akiről tudja, hogy kokainozik. Férfiak terén ez kizáró ok nála. Mint mondja, ő azért tette le a szert annak idején, mert paranoid gondolatai lettek, a saját cipőjének kopogása is zavarta. Tartott attól, hogy figyelik, félt egyedül lenni, és a bűntudat is kínozta.

Kelemen azt is elmondta, hogy irritálja a közösségi média, szerinte ugyanis elhalnak miatta a személyes kapcsolatok. A filtereket is károsnak tartja, ezért nem használja őket.

24.hu

EZ IS ÉRDEKES!

Szomorú bejelentést tett Tóth Gabi ma délelőtt – videó


Hirdetés