Szakított Csuti, de máris itt lehet az új szerelem?

Tavasszal mutatta be új párját, Ginát Szabó András, azaz Csuti: az üzletember akkoriban így írt a lányról: – Olyan természetes vele minden, nagyon jól reagál a velem kapcsolatos történésekre… Nulla erőlködés egyelőre, mintha ezer éve ismerném. Úgy tűnik azonban, hogy ez a kibontakozó kapcsolat gyorsan véget is ért, hiszen a közös posztok, fotót teljesen eltűntek a celeb közösségi […]
Nagy lehet a baj? Aggódnak a rajongók Bodrogi Gyula friss fotója láttán

Nincs túl jó bőrben – mondják a legtöbben, és aggódnak a színész egészségéért. Többen is aggodalmukat fejezték ki Bodrogi Gyula, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész egészségi állapota miatt, miután Nagy Istvánnal közös fotó jelent meg az agrárminiszter Facebook oldalán szombaton – szúrta ki a Blikk. Bodrogi Gyula már nagyon várta, hogy visszatérjen a színpadra, miután az utóbbi időben […]
Koncertje után kellett rendőrt hívnia a TV2 sztárjának

Koncert után vette észre Orsovai Reni a sérülést az autón. Végül úgy döntött, nem hagyja annyiban a dolgot, rendőrt hívott- írta a Bors. Orsovai Reni épp egy keceli fellépésről indult haza, amikor észrevette, hogy az autóját valaki meghúzta. Az énekesnő a műsor előtt még úgy gondolta, senkit sem fog ott zavarni a kocsija, ahol lerakta. A […]
Lakatos Márk reagált G.w.M. elrontott tetoválására, a kommentelők meghalnak a röhögéstől

A TikTok-oldalán szólt oda a helyesírási hibával készült tetováláson lovagló embereknek, megőrülnek érte a hozzászólók. Nagy sikert aratott Lakatos Márk egy, a TikTok oldalára felrakott videóval, amin azoknak üzent, akik G.w.M. elrontott tetoválásán nevetnek. Egy nappal korábban derült ki, hogy a rapper egyik tetoválásába egy csúnya helyesírási hiba került. Ez ugyan a sok tetoválása között már […]
70 éves lett Zámbó Marietta: hatalmas bulival ünnepelt Jimmy nővére- videó

Zámbó Mariettát legtöbbször a Jimmy-gálák háziasszonyaként láthattuk, ahogy sürgött-forgott, intézkedett, fogadta a vendégeket. Sosem ő volt a középpontban, most azonban szülinapja van. 70 éves lett, ő az egyszem lány a négy Zámbó fiú között. Zámbó Jimmy emlékét a Marietta által már évek óta szervezett Jimmy-gálák is segítenek életben tartani. Ha ő nem lenne, a Király […]