Néhány napja derült ki, öt évnyi szerelem után dobta ki Leonardo Di Caprio a barátnőjét, aki nemrégen töltötte be a 25 éves kort. A színész most egy 22 éves lánnyal bukott le.
Sajtóhírek szerint néhány hete kiadta az útját fiatal barátnőjének, Camila Morrone-nak, akivel öt évet élt együtt és akit két éve az Oscar-gálára is magával vitt. A szakítás okára egyelőre nem derült fény, de közismert, hogy Leonak eddig nem volt 25 éve feletti barátnője.
Nos, mindezek fényében senkit nem lep meg a hír, máris egy fiatal modellel fotózták le. Új választottja csak 22 – azaz meg is felel az igényeinek!
Július végén Leonardo Di Caprio Saint-Tropez-ban ünnepelt barátjával, Tobey McGuire-rel, akkor a sajtónak csak annyi tűnt fel, hogy a francia Riviérára szerelme, Camila Morrone nélkül érkezett.
Vadul kigombolt ing, vörösre sült arc és sok fiatal nő – nagyjából így lehetett jellemezni az akkor készült képeket. Most pedig már az is kiderült, hogy köztük ott volt egy 22 éves ukrán származású szépség, a Maria Beregova modell, aki nemrég vált el férjétől.
kiemelt kép: AFP
EZ IS ÉRDEKES!
Leonardo DiCaprio tartja magát az elveihez: barátnője betöltötte a 25 évet, szakított vele