Hirdetés 

II. Erzsébet királynő búcsúszertartása a Windsor Kastély Szent-György kápolnájában fejeződik be.


A királynő koporsója megérkezett a Szent György-kápolnához, ahol a végső gyászszertartás zajlik. A halottaskocsiból ugyanaz a nyolc, vörös uniformist viselő gárdatiszt emelte ki, akik a Westminster-apátságból is kihozták a koporsót. Lassan, egy-egy apró lépéssel viszik fel a koporsót a lépcsőn a kápolna nyugati kapujához, miközben megszólalnak a harangok.

A szertartást a windsori esperes vezeti, és nyilvános a királynő korábbi és jelenlegi munkatársai számára, beleértve azokat is, akik a magánbirtokon dolgoztak.

Maga a kápolna ismerős lehet azoknak, akik követték a királyi család életét, hiszen 2018-ban itt tartották Harry herceg és Meghan Markle esküvőjét is.


Hirdetés 

Erzsébet királynő közeli hozzátartozóit nézve csupán András és Harry herceg szolgált a seregben valós háborús környezetben, a szigorú udvari protokoll mégis meggátolja, hogy a két örökös – a királyi család szokásaihoz híven – katonai egyenruhát viseljen a temetésen.

A protokoll szerinti fő kitétel, hogy a személynek eléget kell tennie udvari kötelezettségeinek, amelyekről mind Harry, mind András lemondott.

A brit szabályrendszer szerint senki sem viselhet katonai egyenruhát a kiemelt eseményeken, aki már nem végez aktívan katonai szolgálatot, kivéve ha külön kérés van erre.

ETTŐL FÜGGETLENÜL, POZÍCIÓJUKAT ÉS KATONAI MÚLTJUKAT REPREZENTÁLANDÓ VISELHETIK A KITÜNTETÉSEIKET CIVIL RUHÁN IS

– írja a CNN.

II. Erzsébet a lovak mellett a kutyák, köztük is a corgik szerelmese volt, így talán nem meglepő, hogy két kedvence, a Sandy és Muick névre hallgató kutyája is a kastélyban van.

Sandyt és Muickot még fia, András herceg ajándékozta a néhai uralkodónak, édesanyja halála után ő vállalta a felügyeletüket is. A corgik a körmenetet várva búcsúztak néhai gazdájuktól.

Megkezdődött a szertartás a Szent György Kápolnában. Gyönyörű szent énekkel nyitották meg a megemlékezést.

A gyászimákat a királynő három kedvenc lelkésze mondja: a sandringhami plébános, a Balmoral-kastély melletti templom lelkésze és a windsori Nagy Parkban lévő királyi kápolna lelkésze.

Az első ima kezdődött: “Emlékezz meg, Uram, szolgádról, Erzsébetről, aki a hit jelével járt előttünk, és most álmában pihen”

A képen a királynő koporsója látható a Szent György Kápolnában

A koronázási tárgyakat most visszaveszik a királynőtől, ez a nap legszakrálisabb eseménye, hiszen innentől nem hozzá tartoznak ezek a tárgyak.

A császári koronát, a gömböt és a jogart a koronaékszerész leveszi a koporsójáról.

Végül visszakerülnek majd a londoni Towerbe, de ideiglenesen a Szent György Kápolna oltárán helyezték el őket.

Ezzel megkezdődik az istentisztelet utolsó himnusza.

Újabb szimbolikával teli pillanatot láthattunk, amikor a Lord Chamberlain, ünnepélyesen összetörte a hivatali pálcát, és a királynő koporsójának tetejére helyezte.

A szóban forgó vékony, fehér pálcát történelmileg arra használták, hogy a rosszul viselkedő alkalmazottakat figyelmeztetésként megkocogtassák, és ezzel élesítsék a viselkedésüket.

A királynő dudása siratót játszott a szomorú pillanatok alatt, amikor a koporsót leeresztették.

Véget ért az Istentisztelet a Szent György Kápolnában. Ezzel véget ért a temetés utolsó nyilvános része. Este lesz még egy búcsúztatás, mely során csak a legszűkebb család vehet majd búcsút a királynőtől, aki nekik csak anya, nagymama, dédmama volt.

kiemelt kép: CNN

EZ IS ÉRDEKES!

Megszakad a szív: Károly király elsírta magát édesanyja, II. Erzsébet királynő temetésén

/p>