--°C

Itt a döbbenetes fordulat Szilágyi Liliána ügyében? Mi lesz ebből?

Szilágyi Liliána tavalyi év végén vádolta meg közösségi oldalán és interjúkban Szilágyi Zoltánt, apukáját azzal, hogy testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta.

Édesapja becsületsértési eljárást indított, a fiatal úszónőt ebben hallgatták ki pénteken.

Szilágyi Liliána édesanyja is megszólalhat a bíróságon

Az úgynevezett valóságbizonyításnak a bíróság helyt adott, mivel azt a köz- és magánérdek is indokolta.

Szilágyi Liliána ügyvédje, Keviczki István elmondta, hogy a pernek még sokára lesz folytatása, mivel kiterjedt nyomozást indítanak az ügyben. Úgy gondolja, ez a folyamat akár másfél évet is igénybe vehet.

„A kulcskérdés az a bizonyos fojtogatásos történet, mert annak kapcsán a bíróság is utalt arra, hogy akár életellenes cselekmény kísérlete is szóba kerülhet. Ha így lesz, akkor ez egy nagyon komoly, súlyos következményekkel járó büntetőeljárás lehet” 

 nyilatkozta az ügyvéd a Borsnak.

BlikkRúzs

EZ IS ÉRDEKES!

Kínos volt visszanézni a csókolózós jeleneteket, Encivel most is tartja a kapcsolatot – interjú Alfonz gazdával