Hirdetés 

Berki Krisztián édesanyja szerint a volt menye tudatos nő, aki semmit sem csinál véletlenül. Ha nyilvánosan megjelenik egy férfi oldalán, akkor pontosan tudja, hogy fel fogják ismerni. Pont ezért megy oda- írta a Bors.

Forrnak az indulatok Berki Krisztián szüleiben, akik mást sem látnak hetek óta, minthogy Mazsi a budapesti éjszakában járt egy férfivel, luxus dzsippel furikázik, és a reptérre kíséri a titokzatos lovagját. Teszi ezt úgy, hogy még meg sem száradtak a virágok a volt férje sírján….

Senki sem akarja, hogy élete végégig egyedül legyen, de az, amit művel, bicskanyitogató!

– mondta indulatos hangon Krisztián édesanyja, Júlia asszony, majd így folytatta: – Sokszor én szégyenlem magam, ahogy megyek az utcán és látom az emberek tekintetében a sajnálatot irányomban… A szívem megszakad! Ez a nő úgy viselkedik, mintha Krisztián soha nem létezett volna. A fiam sírján még meg sem száradtak a virágok….

Mazsi már a nyáron furcsán viselkedett

A gyászoló édesanya döbbenten figyeli Mazsi viselkedését, ami nem most változott meg egyébként:

– Jól éreztem én már akkor is, amikor utoljára találkoztunk, hogy nem stimmel valami – folytatta Júlia – A nyáron, azt hiszem júliusban voltam utoljára náluk, az unokámat látogattam meg, Mazsi pedig nagyon furcsán viselkedett… azt éreztem, hogy végig azon gondolkodik, hogy bárcsak ne lennék ott. Már régen máshol járt az esze, nem a régi családján, az biztos! De nem baj – tette hozzá – majd az Isten teszi a dolgát. Az biztos, hogy nem maradhat büntetlenül, hogy Krisztián családjával együtt mindenkit provokál ebben az országban. Mert, hogy direkt csinálja afelől senkinek se legyen kétsége.


Mazsi tudja a receptet, Krisztián helyébe akar lépni – állítja Júlia a szzony (Fotó: Instagram)
Botrányhős akar lenni

Berki Krisztián édesanyjánál most érezhetően betelt a pohár. A gyászoló édesanya szerint Mazsi provokatív viselkedése előre megtervezett, amivel célja van.

Én sokat gondolkodtam azon, hogy miért csinálja ezt. Ha szerelmes is lett, akkor az lenne az észszerű, ha bujkálna nem?

– kérdezi, majd meg is válaszolja a magának – Azért csinálja nyilvánosan, mert ugyanaz akar lenni, mint a fiam volt: botrányhős. Nem kérdés, hogy Krisztián is az volt, ebből élt, nem is olyan rosszul. Mazsi a fiam helyébe akar lépni, ezen dolgozik már egy ideje. Csak azt felejti el, hogy van két nagy különbség közte, és a fiam között. Krisztián egyéniség volt és bár nyereséget remélt, sosem gázolt volna át senkin.

Bors

kiemelt kép: Life Tv

EZ IS ÉRDEKES!

Fotón a hihetetlen változás! 15 évet is letagadhat korából Köllő Babett

/p>