Young G Béci visszavágott a kommentelőknek: „Teljesen elbutult az ország”

A Nyerő Páros idei évadának eddigi legnagyobb vitájáról kérdeztük Bécit, aki azt is elárulta, hogy miért tartja a mai fiatalokat életképtelennek. Milyen volt visszanézni a Nyerő Páros 9. részét? A veszekedés tök jó volt olyan értelemben, hogy jó dumák mentek, ilyen egy jóízű veszekedés. És mondhatják az emberek, hogy nagy hanggal mentem bele ebbe az […]
Havi nyolcezret kér egy állami gimnázium a szülőktől, hogy működni tudjanak

Elkeserítő állapotokról tanúskodik a budapesti Madách Imre Gimnázium szülőkhöz írt felhívása. Januártól egységesen havonta 8 ezer forintot kérnek a diákok szüleitől, hogy „megállítsák az iskola szellemi amortizációját”. Ennek a levélnek a megírásával elég sokáig vártunk, mert elveinkkel ellentétes, hogy az államilag ingyenesen garantált oktatásért anyagi támogatást kérjünk. Ahhoz, hogy ne kelljen végignéznünk gimnáziumunk leépülését, színvonalának csökkenését, […]
Kiderült: Ismert zenész fia az öngyilkos gimnazista

Zenész családban nőtt fel az a 11. osztályos diák, aki két nappal ezelőtt felakasztotta magát Budapesten. Az Újpesti Bródy Imre Gimnázium a Facebook-oldalán számolt be a tragédiáról. A hír az egész iskolát megdöbbentette, Gergő ugyanis népszerű volt a diáktársai körében. A Bors megtalálta a 11. osztályos fiú családját. A fiú édesapja egy népszerű zenész, aki a súlyos […]
Döbbenetes! Koporsót árusít a nő a Facebookon, mert férje tovább él, mint remélte

Egy nő megpróbált egy különösen szokatlan tárgyat eladni a Facebookon, egy „vadonatúj koporsót”, amelyet férjének vett. Az online piac az akciók és ajándékok kincsesbányája, még akkor is, ha néha hosszas görgetésre van szükség ahhoz, hogy megtaláljuk a jó dolgokat. Sok felhasználó azonban meghökkent, amikor meglátott egy ingyenesen kiírt koporsót, és az eladó – aki a […]
A várandós Géczi Beára és Szegedi Fecsóra Floridában csapott le a hurrikán

A sikeres üzletember és szerelme nemrégiben Miamiba utaztak, ahonnan ijesztő hírek érkeztek az ott tomboló Ian hurrikán miatt. A trópusi vihar eddig soha nem tapasztalt, 250/órás széllökésekkel csapott le Florida partjaira, miután Kubában milliókat tett hontalanná. Nem csak az ereje volt példátlan, hanem az is, hogy a korábbiaktól eltérően ezúttal a keleti partot vette célba. […]
Kitálalt a bringafutár: ennyit keres most egy kata-károsult ételfutár a fővárosban

A kormány a nyáron változtatta meg a katás adózás szabályait, ami nagyban érintette az ételfutárokat, ugyanis ők legtöbbször így dolgoztak. De valóban ennyire rosszul érintette a kata részleges beszántása az ételkiszállítókat? Most egy olyan TikTok videóra akadtunk, ahol egy volt katás futár elmeséli, mennyit lehet keresni idén ősszel, ha valaki ételkiszállítással foglalkozik. A kormány a […]
Lakatos Márk úgy helyre tette Puzsér Róbertet, hogy tátva marad a szád! – videó

Lakatos Márk nemrég eléggé nekiment Tóth Gabinak, ráadásul a TikTok videójában arra is célzást tett, hogy az énekesnő még nem érettségizett le. Volt, aki nagyot nevetett ezen, illetve olyanok is akadtak, akik szerint ez már túlzás volt, hiszen övön alul támadt a stylist. A hírhedt kritikus, Puzsér Róbert pedig annyira kiakadt Lakatos Márk megnyilvánulásán, hogy […]
„Nagyon nagyon meglepődtem, amikor megtudtam” – Csobot Adél az új párjával adott interjút

Csobot Adél és Hegyes Berci a TV2 Mokka vendégei voltak és egyebek között, a tánchoz fűződő viszonyukról meséltek. A Mokka egyik műsorvezetője, Pachmann Péter azzal köszöntötte Csobot Adélékat, hogy ő ritkán mond ilyet, de komolyan azt gondolja, hogy az ő párosuk a legesélyesebb a győzelemre. Hegyes és Csobot nagyon hálásak voltak ezért a kijelentésért és […]
Sokkoló részletek derültek ki az egy éve elhunyt 35 éves zenész haláláról – kiderült, kik a felelősek

Egy évvel ezelőtt rázta meg az egész világot a népszerű zenész, Edward Reeve brutális meggyilkolásának híre. A férfit több késszúrással a testén találták meg otthonában 2021 szilveszterén. Hiába próbáltak rajta segíteni, már nem tudták megmenteni a férfit – írja a Bors. A tragédia helyszínére kiérkező rendőrök egyből tudták, hogy meg kell találniuk, aki ezt tette. A […]
Botrány! Presser Gábor durva dolgot állít Som Lajosról – nem is maradt válasz nélkül

Som Lajos korábban úgy fogalmazott egy interjúban, elmondta a Piramis tagjainak, hogy ő egy ügynök. A zenekar korábbi dobosa, Köves Miklós a Felfelé zuhanás című műsorban most azt mondta, ez nem így volt és ez akkor sem volt számukra egyértelmű. Fogalmunk sem volt az ilyen ügynökösködésről akkoriban. Annyit mondott, hogy van egy belügyi összekötője, miután mi sokat […]