--°C

Sokkoló részletek derültek ki az egy éve elhunyt 35 éves zenész haláláról – kiderült, kik a felelősek

Egy évvel ezelőtt rázta meg az egész világot a népszerű zenész, Edward Reeve brutális meggyilkolásának híre. A férfit több késszúrással a testén találták meg otthonában 2021 szilveszterén. Hiába próbáltak rajta segíteni, már nem tudták megmenteni a férfit – írja a Bors.

A tragédia helyszínére kiérkező rendőrök egyből tudták, hogy meg kell találniuk, aki ezt tette. A nyomozás lezárulta után pedig vádat is emeltek két ember ellen, akiknek kiléte sokkolta a családot, a rajongókat és a világot. Ugyanis két tinédzser fiú követte el a brutális bűntettet. J. Hindley és S. Jones mindösszesen 16 évesek voltak a támadás idején.

Reeve testén végül nyolc késszúrást azonosított a halottkém.

Lezárult a tárgyalás

A tárgyalás során kiderültek a részletek is. A mentális betegséggel küszködő zenész ismerte a fiatalokat, egy bolt előtt találkoztak először, és tudatmódosító szereket akart tőlük venni. Ennek kapcsán hívta meg Reeve őket az otthonába, ahol végül rátámadtak a zenészre. Edward Reeve hiába próbált kimenekülni a házból a kertbe, nem járt sikerrel. A tárgyaláson a tinik azt állították, hogy önvédelem volt az egész, hiszen ők azért szúrtak, mert a zenész megvádolta őket számítógépe ellopásával és fenyegette őket.

A tárgyalás végén bűnösnek találták a lát már 17 éves fiút. Mindkettejüket életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

BlikkRúzs

kiemelt kép: Shutterstock

EZ IS ÉRDEKES!

Máris megjött Baukó Éva csattanós válasza Young G Bécinek, ebben nem lesz köszönet!