Tolvai Reni Instagram-storyban osztotta meg gondolatait a Nyerő Páros című műsorról, ami az utóbbi napokban a versenyzők közti heves vitákról szól.
Leginkább Muri Enikő és Hódi Pamela csörtéjétől volt hangos a műsor, de VV Béci, azaz Young G és Muri Enikő párja, Tóth Szabi között is heves szócsata alakult ki.
Szerintem színpadi embernek nem lenne szabad a Nyerő Páros műsorban szerepelni
– kezdi bejegyzését Tolvai Reni.
Nem akarom tudni egy művészről, hogy milyen a magánéletében a párjával idegállapotokban és frusztrált helyzetekben.
Az énekesnő azt is leírta, miért. Szerinte ha a művész a tévés szereplés után visszatér a színpadra, akkor az igazi énje ég bele az agyába, amiről nyilván nem akar tudni.
Azért nem, mert majd ha ennek vége, visszaáll a színpadra, kijön az új dallal, és nekem már beleégett a fejembe az igazi énje, amit a műsor kihoz belőlük, amiről nem akarok tudni. Kérem zenésztársaimat, ne vállaljátok, kérlek! Aki nem ért semmihez, az nyugodtan vállalja el továbbra is”
– szúrt oda a végén az énekesnő, aki pár napja a melleit a kamerába tolva rázta a kedvenc slágerére. Ilyenkor merül fel a kérdés, hogy az instagramon ilyen és ehhez hasonló posztok után Renire vajon a közönség hogy néz a színpadon, illetve a műkedvelők akarnak -e tudni ezekről a hétköznapi privát megmozdulásokról…
https://www.instagram.com/p/Ci911Czp9jW/
Reflektoronline / Story Magazin
kiemelt kép: Instagram



