--°C

„Reggel államférfi, este saját maga paródiája” – Gyurcsány Ferenc nem finomkodott

Gyurcsány Ferenc újabb hosszabb bejegyzéssel jelentkezett, ezúttal a politikai szereplés és a figyelemhajhászás kapcsolatáról. A volt miniszterelnök konkrét neveket nem említett, de keményen bírálta azokat a politikusokat, akik szerinte a valódi érvelés helyett inkább folyamatosan jelenetet csinálnak, és a közéletet egyfajta előadássá változtatják.

Gyurcsány a „Pojácavilág” című írásában abból indult ki, hogy szerinte különbség van a bohóc és a pojáca között. Megfogalmazása szerint előbbi tisztában van a saját szerepével, utóbbi viszont nincs tudatában annak, milyen hatást kelt. Ezt a képet vitte tovább a politikára is, ahol szerinte ma már bőven akadnak olyan szereplők, akik elsősorban a nyilvánosságot keresik.

Egyik legerősebb mondata így szólt:

„Reggel még patetikus államférfi, délután influenszer, este pedig már saját maga paródiája”

Gyurcsány szerint az ilyen politikus nem feltétlenül azért szerepel sokat, mert érdemi mondanivalója van, hanem mert a figyelmet önmagában is értéknek tekinti. A volt DK-elnök úgy látja, ez a típus könnyen összekeveri a népszerűséget a valódi támogatással, az érvelést provokációval helyettesíti, és minden konfliktusból látványos jelenetet csinál.

EZ IS ÉRDEKES!

Fradisták sorakoztak fel Kubatov Gábor mögött: felrobbant a szurkolói közösség a „Lex Kubatov” miatt

A bejegyzésben azt is kifogásolta, hogy az általa leírt politikai szereplő a kritikusokat ellenségként, támogatóit pedig inkább közönségként kezeli. Szerinte a következmények vállalása helyett gyakran jön az utólagos magyarázkodás: a sértés viccnek, a tévedés félreértésnek, a kudarc pedig mások hibájának minősül.

Gyurcsány problémája nem pusztán az, hogy ez a fajta viselkedés szerinte nevetségessé teheti a politikát. A nagyobb bajt abban látja, hogy a közéletből fokozatosan műsor lesz, miközben a valódi ügyek háttérbe szorulnak.

A volt miniszterelnök végig szándékosan általánosságban fogalmazott, és egyetlen politikust sem nevezett meg. Emiatt csak találgatni lehet, pontosan kikre gondolt a „politikai pojácák” alatt.

Írását azzal zárta, hogy a közönségnek nem csak két lehetősége van: nem muszáj sem tapsolni, sem szörnyülködni – szerinte létezik egy harmadik út is.

kiemelt kép: MTI / Hegedűs Róbert

EZ IS ÉRDEKES!

Bokros Lajos radikális csomagot dobott be: eltörölné a rezsicsökkentést, a családi kedvezményeket és a 13. havi nyugdíjat