A Bors nemrég megtalálta Stark Ferenc fiait, akik végül teljesítették édesapjuk és Komár László végakaratát is. Hétfőn jött a hír, hogy az átadás sikeresen megtörtént:
Erzsébet és Karolina vasárnap késő este, vidéken átvették a misztikus felvételt.
Az átadást a nyilvánosság teljes kizárásával szerette volna mindkét fél megejteni, Stark Ferenc fiatalabbik fia azonban annyit elárult lapunknak, hogy váratlanul jelentek meg anya és lánya a házuknál.
Váltottunk néhány szót, majd gyorsan megtörtént az átadás-átvétel. Karolina is jelen volt az eseményen, és édesanyjával együtt, még a helyszínen kibontották a csomagot
– foglalta össze röviden a történteket Stark Ferenc fia, aki ennél többet nem akart nyilatkozni. Úgy tűnik tehát, hogy Komár végakarata célba ért azzal, hogy imádott lányánál vannak a kazetták. Azonban elképzelhető, hogy az, amit a hangszalagok tartalmaznak, sohasem kerül nyilvánosságra, hiszen Erzsébet nem szeretné sem lányát, sem önmagát kitenni a nyilvánosságnak, így feltehetőleg csendben, családi körben hallgatták meg a kazettákat.
Annyi bizonyos azonban, hogy Karolina most hallja édesapja hangját utoljára, és ezzel felszakadhatnak kislánykora talán már ködös vagy elfedett emlékei. Nem tudni, hallhatunk-e még a kazettákról, vagy megmaradnak Komár László utolsó szavai az örök titok homályában…
kiemelt kép: TV2
EZ IS ÉRDEKES!
Hoppá! Zimány Linda sebesre karmolta a párját, mikor letépte róla az inget – fotó



