Hirdetés 

Az átlag vagy az alatti ellátást kapó nyugdíjasok sok helyütt már az ingóságaikat igyekeznek pénzzé tenni, hogy a drágulást kompenzálni tudják és fenn tudják tartani magukat a mostani helyzetben.

Fájdalmas és egyben riasztó jelenségre hívta fel a figyelmet Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület elnöke: azt tapasztalta, hogy sok nyugdíjas az utolsó értéktárgyait teszi a zaciba, hogy megélhetését biztosítsa – minderről a szervezet elnöke az ATV-nek beszélt, hozzátéve, hogy a nyugdíjasok több jogcímen kapnak emelést novembertől, mégis őket érinti a legérzékenyebben a száguldó infláció. Sokak számára kilátástalan a helyzet.

Januárig vagy februárig még biztosan emelkednek az élelmiszerárak, legalábbis az agrárközgazdász szerint. Nőnek a takarmányköltségek és az energiaválság is most csapódik le.

„Az élelmiszeripari feldolgozók most kapják meg az energiaszámlákat, az újakat, és azokat nyilvánvaló, hogy a költségeik közé kénytelenek beépíteni”

– emelte ki Raskó György, hozzátéve, hogy árbefagyasztás nélkül az ársapkás termékek nagyjából 30 százalékkal lehetnének drágábbak.


Indirekt

kiemelt kép: Getty Images

EZ IS ÉRDEKES!

Egy nagyon nehéz időszakról beszélt Rubint Réka: “Csodák igenis léteznek!”


Hirdetés