Egy nő eltűrte, hogy a férje ötször megcsalja, mielőtt elvált volna tőle. Később azzal érvelt, hogy szüksége volt a férfira, hogy vigyázzon a gyerekeikre, miközben ő felújította a lakást, és sikereket ért el a karrierjében. Amikor azonban végre minden sínen volt az életében, közölte a férjével, hogy válni akar.
A nő a Redditen osztotta meg a történetét. „Hagytam, hogy megcsaljon, miközben felépítettem az otthoni irodámat, és kirúgtam, amikor az elkészült” – írta. Elmagyarázta, hogy exférjével 16 éve voltak együtt, ebből 14-et voltak házasok, és volt két gyerekük – egy 11 éves fiú és egy 4 éves lány.
Azt is elmondta, hogy amikor a férje először megcsalta, önmagát hibáztatta, mert nyomást gyakorolt rá, hogy állást találjon, mivel a férfi akkoriban munkanélküli volt. Azt mondta, a férje volt az első szerelme, ezért megbocsátott neki, de később még négyszer megcsalta őt.
Idő közben a férfi újból elveszítette a munkahelyét, így a nő egyedül tartotta el a családot.
„Otthonról dolgoztam, amikor csak tudtam, miközben gondoskodtam a gyerekekről, a házimunkáról és a számlákról”
– írta.
Hamarosan rájött, hogy a férje ismét megcsalja, miután felfedezte, hogy üzeneteket vált egy másik nővel. De úgy döntött, nem vonja kérdőre a férjét.
„Semmit nem tettem, egyszerűen elküldtem a beszélgetésüket magamnak, aztán pillanatnyilag megfeledkeztem róla, és elkezdtem beletemetkezni a munkámba, miközben eltávolodtam tőle, ami nem volt olyan nehéz, mivel én állandóan őrületes tempóban dolgoztam, és a gyerekekkel foglalkoztam, ő pedig közben a szeretőjével telefonált” – mesélte.
A nő nem csak egyszerűen eltartotta a családot, de arra is adott pénzt a férjének, hogy focimeccsre járjon a barátaival, és a ruháit is ő vásárolta neki. De a férje ennek ellenére elégedetlen volt.
„Arra panaszkodott, hogy csupa szeszélyre költök, és ha már így van, ő is szeretne egy tetoválást.”
Amikor a felesége nem volt hajlandó pénzt adni neki a tetoválásra, és azt mondta, keressen munkát, ha több pénzre van szüksége, a férfi előállt egy tervvel, hogy több időt tölthessen a szeretőjével. „
A szeretője egy másik államban élt, ezért kitalált egy munkát egy építkezésen, ami épp abban az államban volt, és 15-20 napot vett igénybe” – mesélte.
Közben a nő munkája elkezdett megtérülni, és végre elérte azt az anyagi stabilitást, amire vágyott. „
Jól felszereltem az otthoni irodámat, és sok ügyfelet szereztem, ráadásul tanítani is kezdtem, úgyhogy úgy éreztem, készen állok. Készítettem egy romantikus vacsorát, elküldtem a gyerekeket a nagyszülőkhöz, és vacsora közben bejelentettem, hogy válni akarok”
– mesélte a nő, hozzátéve, hogy azért várt olyan sokáig ezzel a lépéssel, mert minden hibája és hiányossága ellenére a férje jó apa volt, és gondoskodott a gyerekekről, miközben ő dolgozott.
„Kihasználtam őt, és egy szemernyi bűntudatot sem érzek emiatt” – írta.
A közösségi oldal felhasználói egyetértettek a nővel, és többen is elismeréssel adóztak a döntése előtt. „Igazi hős vagy! Hadd támogassa mostantól a szeretője” – írta az egyik hozzászóló, mások pedig azért magasztalták, mert sikerült megőriznie a nyugalmát egy rendkívül bonyolult helyzetben. „Tökéletesen időzítettél, és hibátlanul végrehajtottad a tervet” – tette hozzá egy másik felhasználó.
A nő megköszönte a sok támogatást, és elárulta, hogy az elmúlt két évben, amióta elvált a férjétől, a vállalkozása nagyszerűen működött. Azt is hozzátette, hogy most már elég jó az anyagi helyzete ahhoz, hogy magának és a gyerekeknek egyaránt megengedjen olyan apróságokat, amikre korábban nem lett volna lehetőségük.
„Rengeteg projektem van, amelyeken egyenként dolgozom, és folyamatosan fektetek be a vállalkozásomba anélkül, hogy ez hatással lenne az otthoni költségvetésemre. Másfél év alatt kirántottam a 3 tagú kis családomat az adósságból és egy jobb életet teremtettem magunknak. Boldog vagyok” – írta.
kiemelt kép: Shutterstock
EZ IS ÉRDEKES!
https://reflektoronline.com/2022/10/25/teljesen-meztelen-foto-is-elokerult-szabo-zsofirol-a-rajongok-magukon-kivul-vannak/



