--°C

Nagy az öröm! Visszatért Suzy a TikTok-ra, rögtön új videót mutatott

Még augusztus közepén írtuk meg, hogy egyik pillanatról a másikra törölték a mulatós királynő TikTok oldalát. 

Akkor az énekesnő ezt mondta az esetről:

Azt az értesítést kaptam a TikToktól, hogy a korom miatt törölték, merthogy egy felhasználó jelentése szerint csak 13 éves vagyok. Ez kész vicc…

Suzy akkor jogi lépéseket is tervezett, amire szerencsére nem került sor, azonban hosszú procedúra árán kapta vissza két hónap után a fiókját. 

-Többször is írtam a TikToknak, egy nagy rakás információt és minden hivatalos okmányomat elkérték, hogy igazoljam magam. Az egészben az a felháborító, hogy mindeközben legalább négy Suzy vidáman tevékenykedik az oldalon úgy, hogy tőlük nem kérnek semmit – háborgott az énekesnő, akinek jó barátja az ismert popsztár Szabyest segített a végső visszaállításban.

Suzy barátja, Szabyest segített a fiókot visszaszerezni. Most duettezni készülnek (Fotó: Strong Record)

Egy kiadói megbeszélésen került szóba a TikTok fiókom a napokban, Szabi pedig jártas már az ilyen eljárásokban, így pillanatok alatt tudta, mivel lehet lerövidíteni az időt. Nem tudom, mit és hogyan csinált, de másnap reggelre visszaadták a profilom – mondta sokkal lelkesebben Suzy, aki elárulta azt is, miről szólt a megbeszélés.

Számos, jelenleg még titkos jövőbeni terv mellett egy új duett készül, amit Szabyest és én fogunk megcsinálni videoklippel együtt. Nagy meglepetés lesz a rajongóknak, ebben biztos vagyok

-zárta gondolatait a mulatós királynő, aki rögtön aktívan el is kezdett dolgozni a TikTok profilján, egymás után jönnek a tartalmak.

@suzy_kiralyvari

♬ One More Time – Armin van Buuren

kiemelt kép: Reflektoronline

EZ IS ÉRDEKES!

20 millió követő ájult el: Palvin Barbi csipkés fehérneműben pózol! – fotó