Hirdetés 

Nem igazán akart részt venni Gáspár Bea a TV2 Ázsia Expressz című műsorában. Bármilyen furcsa, az adta a végső lökést, hogy az útvonal érinti Kappadókiát, Törökország azon részét, ahol még nem járt a család.

Bea a Meglepetésnek mesélt a megpróbáltatásaikról, köztük arról, hogy neki leginkább azzal gyűlt meg a baja, hogy nem tudott tiszta mosdót használni, így kilenc nap után a stáb orvosának segítségét kellett kérnie a hasfájása miatt. Győzinek az óra hiányával gyűlt meg a baja. Mivel nem viselhettek órát, nem tudta időben bevenni a gyógyszereit, így kétszer is pánikrohammal kellett megküzdenie.

Azt mondja, pörgős, veszekedős stílusukat Marics Petin kívül (ő jókat nevetett rajta) nem igazán tudták értékelni a többiek.

Bea már a verseny elején feltette magának a kérdést, mit keres Győzi mellett 30 éve? Be is akarta fejezni a versenyt, de végül nem akarta cserben hagyni férjét. A higiénia hiányával volt a legtöbb problémája Beának, de például ők egyáltalán nem éheztek, mint a többiek valahogy mindig nagyon megetették őket a helyiek. Összességében pozitívan értékeli a szereplésüket, leginkább azért, mert nem bomlott fel a házasságuk…


Fotó Instagram

BlikkRúzs

kiemelt kép: RTL

EZ IS ÉRDEKES!

Gazdag üzletemberbe szerelmes Szabó Zsófi? Ez a fotó buktatta le!

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading