--°C

Betelt a pohár! Megszólalt Tóth Andi az elmúlt hetek híreivel kapcsolatban!

Megtörte a csendet Tóth Andi. Az énekesnő kivételt tett a Borssal és reagált arra a drogbotrányra, amelynek elsőszámú célpontjává vált az elmúlt bő egy hétben.

A rajongók reakciót vártak, mégsem kaptak. A botrányba szintén belekevert Lil G videóban akadt ki, míg Andi egy szót sem szólt, csak dolgozott és élte az életét. Mindeközben naponta ekézték, sokszor durván a lapok és a különböző fórumokon a rajongók és kevésbé rajongók.

Ez akkor tetőzött, amikor a hétvégi Dancing with The Stars legutóbbi évadának dobogósaival kapcsolatban bejelentették, hogy újra színpadra állnak, azonban Andi neve nem volt a felsorolásban. Ekkor jött aztán az igazi kommentcunami…

– Nyilvánvaló, hogy ha nem tudok elmenni, akkor egyből mindenki arra gondol, hogy „már megint mit csinált Tóth Andi”… Hát elmondom. Forgatok. Reggel 5-től estig bent vagyok a stúdióban és dolgozom – kezdte a Borsnak az énekesnő, aki elmondta, nem kell aggódni, látják majd még táncolni.

Nagyon dühös voltam, amikor kiderült, hogy nem tudok menni ezen a hétvégén, de a döntőben esküszöm, olyat fogok táncolni Andrei-jel, hogy mindenkinek keresztbe áll tőle a szeme. 

De félreértés ne essék. Nem azért megyek vissza, hogy másoknak megmutassam, mi van velem. Csakis magam miatt. Imádom ezt a műsort, a zenét, a táncot. Egyedül ezek motiválnak, a gyűlölködés nem, azt úgyis kapom, bármit is csináljak – nyilatkozta a Borsnak Tóth Andi higgadtan, aki tudja, hogy mindig lesznek olyanok, akiknek nem fog tetszeni amit csinál, legyen az bármennyire jó is.

Fotó: Instagram

 Bármit csinálok, az nem jó. De kérdem én… miért követnek ennyien és miért érdeklek ennyi embert, ha utálnak? Kicsit visszás, nem? 

Úgy gondolom, hogy jelenleg én vagyok a legmegosztóbb ebben az országban, pedig nem tudom, hogy mivel érdemeltem ezt ki. 

Élem az életemet. Kiderült, hogy nem megyek ezen a hétvégén a Dancingre, és egyből már arra gondoltak, hogy biztosan a rendőrségen ülök. Nonszensz. Azzal indokolják, hogy nem posztolok semmit az Instára. Hát dolgozom… mit várnak még tőlem? Legközelebb tegyem ki a munkabeosztásomat is? Nevetségesnek tartom ezt a hozzáállást – nevetett Andi, aki mindenesetre elárulta, hogy vannak pillanatok, amikor őt is rossz időpontban tudják elkapni a negatív vélemények.

kiemelt kép: TV2

EZ IS ÉRDEKES!

Olyan rövid szoknyát vett fel Rubint Réka, hogy ennél rövidebb már csak a semmi lett volna! – Fotó