Eddig homály fedte titkok derültek ki A Nagy Ő egyik versenyzőjéről. Bea, habár visszahúzódó, romantikus személyiségnek tűnik a műsorban, az édes külső egy vad, szenvedélyes és exhibicionista belsőt takar – írta a Bors.
A múlt héten felütötte a fejét, hogy a Nagy Ő egyik versenyzője, Bea nem éppen az a romantikus, szende lány, akinek mutatta magát. Egy alkalommal ugyan még Lékai – Kiss Ramóna kérdésére is azt felelte, hogy sosem volt egyéjszakás kalandja, most kiderült, hogy megélhetését mégis erotikus jellegű munkából oldja meg.
Bea ugyanis fantázianéven erotikus videókat és képeket kínál fel követőinek a világhálón, és ezért rajongói rendesen meg is fizetik.

Az ezzel foglalkozó lányokat egyébként camgirl-ként ismeri az internet, akik pikáns fotókat értékesítenek komoly pénzekért. Beáról senki nem gondolta volna, hogy közéjük tartozik, de az elmúlt napokban sok támadás érte a különböző közösségi oldalakon.
-Az élet úgy hozta, hogy vagy külföldön keresek álláslehetőséget vagy pedig az itthoni keresetem egészítem ki. Egy barátnőm ajánlotta ezt a munkát. Eleinte nem hittem benne, de adtam neki egy esélyt! – mondta a lapnak a lány, aki elmondta, a munkája hozta egyenesbe az életét.
-Amikor elkezdtem, ez volt a legfontosabb szempont, ami motivált. Egyenesbe hozta az életem, senkitől nem függök anyagilag, a magam ura vagyok. Nagyon sok jó embert ismerhettem meg ezáltal, akikre már barátomként tekintek.
És ha újra lehetne kezdeni az életet, akkor miattuk újra ugyanezt azt utat választanám.

MÉG TÖBB HÍR A NAGY Ő-RŐL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: TV2
EZ IS ÉRDEKES!
Plasztikáztatta melleit Gaby Spanic? „Mellesleg” nagyot nőtt tavaly óta a világsztár!



