Hirdetés 

VV Merci, azaz Balázs Mercédesz lett a BeleValó új műsorvezetője az RTL KETTŐ csatornán, miután Náadi Anikót Schumacher Vanda váltotta a ValóVilág 11 műsorvezetőjeként.

Amikor VV Mercit felkérték a feladatra, először azt hitte, hogy viccnek szánták, de amikor rájött, hogy bizony a lehetőség komoly, akkor egy percig sem gondolkodott, hogy vállalja-e – írta az rtl.hu videója alapján az nlc.hu.

Fantasztikus volt az első adás. Először nagyon izgultam, de végére az izgatottság eltűnt, szóval remélem, a következő adásokban felszabadultabb leszek. Amikor felhívtak azzal, hogy lenne-e kedvem ehhez a dologhoz, először azt hittem, hogy csak viccelnek, mert már volt műsorvezető, hát hogy lennék én? Nem tudtam, ez hogy lesz kivitelezve… De egy percet sem gondolkoztam rajta. Norbinak kezdettektől nézem a munkásságát, úgyhogy hálás vagyok és nagyon szuper dolog, hogy vele dolgozhatok együtt” – mondta Merci a Reggeliben, majd azt is elmesélte, hogy Kamarás Norbitól egy nagyon érdekes üzenetet kapott.

„A BeleValóVilágot vezetni igazán nagy dolog, az a műsorvezetések teteje. Te egyből a plafonon kezded. Sok sikert kívánok neked, és vezesd minél lazábban! Csak azt tudom neked javasolni, az az én jótanácsom, hogy engedd el az egészet! Ne akarj műsort vezetni, egyszerűen csak élvezd!”

– szólt Norbi üzenete.

MÉG TÖBB HÍR A VALÓ VILÁGRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: RTL

EZ IS ÉRDEKES!

Itt az első fotó! Dukai Regina végre megmutatta kisbabáját, a rajongók olvadoznak

 

/p>