Berki Krisztián édesanyja a karácsonyi ajándékot sem tudta odaadni unokájának, mert Mazsi a telefont sem vette fel, de vissza sem hívta őt.
Az idős asszony elkeseredett, hiszen nemcsak az első karácsonyt kellett fia nélkül megélnie, de még az unokáját Emmát sem láthatta.
–Itt az ajándéka, egy kis beszélő plüss elefánt, de hogy mikor adhatom oda neki, még nem tudom – mondta a Borsnak Karácsonykor az asszony.
Mazsit ugyanis hiába hívtam többször is 24-én, nem vette fel a telefont, és nem is hívott vissza. Tudom, más is van, aki ritkán láthatja az unokáját, mert mondjuk külföldön él, de legalább rendszeresen hall róla és beszélnek. Olyan boldog lennék, ha Mazsi a szép autójával néha csak úgy elhozná a kicsit, akár egy órára is. De úgy látom, túl elfoglalt ehhez
-tette hozzá Berki édesanyja, aki még az év utolsó napjaiban jelezte, ha nem láthatja unokáját, akkor más úton fogja megkeresni a lehetőségét ennek.
Nos úgy tűnik, hogy meg is találta azt, mert a borsonline.hu azt írja, hogy Berki édesanyja és az özvegye között kibékíthetetlen ellentétek alakultak ki és a kapcsolatuk most fordulóponthoz érkezik, hiszen Júlia asszony a gyámügyhöz fordul.
A részleteket a holnapi Bors napilapban olvashatják.

MÉG TÖBB HÍR BERKI MAZSIRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: TV2