Hirdetés 

Az egész országot megrendítette 2001. január 2-án délelőtt a hír, miszerint Zámbó Jimmy véletlen fegyverbaleset áldozata lett és belehalt sérüléseibe.

Igazi pánikhangulat alakult ki a rajongók között. Voltak, akik öngyilkosok lettek, mert nem tudták feldolgozni a tényt: kedvenc énekesük nincs többé. Zámbó Jimmy minden idők legnagyobb karriert befutott hazai sztárja annak ellenére is, hogy a sikersztori mindössze tizepár évig tartott.

A fanatikusok és a közvélemény jó része a mai napig nem hiszi el a hivatalos verziót, helyette különböző összeesküvés – elméleteket gyártanak és bíznak benne, hogy egyszer kiderül az igazság.

Lássunk ezekből néhányat, amit a Ripost gyűjtött össze.


Fotó: RTL
Miért nem lőhette főbe magát Zámbó JImmy?

1. Jimmy balkezes volt. A végzetes lövés viszont a jobb halántékán érte, ami fizikai lehetetlenség az orvosszakértők szerint. Az ügyetlenebbig kezével ugyanis nem tudta volna meghúzni a ravaszt, és az arca előtt keresztben sem tudta volna a halántékához nyomni a pisztolycsövet.

2. Jimmy fegyvermániás volt. A pisztolyt viccből emelte a halántékához, és előtte kitárazott, mégis maradt egy golyó a csőben. Ha értett a fegyverhez, akkor hogy véthetett ekkora hibát?

3. A szemtanú ott sem volt? Hulé Éva a család barátja a helyszínen volt azon az estén. A nő, aki már évekkel ezelőtt elhunyt, sokáig azt állította, hogy ő tudja az igazságot, valójában gyilkosság történt és kiteregeti a szennyest. A rendőrség ki is hallgatta őt pont 10 évvel az eset után, de végül nem indult új nyomozás, vagyis Hulé Évának nem lehettek perdöntő információi. A nő egyébként az első kihallgatáson még azt állította, hogy a szobában volt a lövésnél, később viszont úgy nyilatkozott, hogy már a lépcsőn állt, távozóban, nem látta, láthatta az esetet.

4. A baleset után Jimmy felesége azonnal hívta a csepeli rendőrkapitányt, aki szintén jó barátja volt a családnak. Vágó Imréné állítólag percek alatt a helyszínen volt, rendőrök kíséretében, de az egyenruhásokat nem engedte a lakásba, ő ment előre, majd percekkel később jött ki és adta ki parancsba, hogy kezdjék meg a helyszín biztosítását. Mi történt abban a pár percben bent? Akár át is rendezhették a helyszínt? Sosem tudjuk meg. A rendőrkapitányt nem sokkal ezután felmentették a pozíciójából.

Vágó Imréné egykori csepeli rendőrfőkapitány a család barátja vot
(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

5. Fotó a holttestről. A sajtómunkások, legalábbis akik legalább két évtizede a szakmában dolgoznak, már hallották a történet: a Jimmy boncolását végző orvos vagy a mellette dolgozó segédje fotót készített Jimmyről a boncasztalon. A képet az ország akkori legnagyobb példányszámú napilapja vette meg, 1 millió forintért, ami hatalmas pénz volt akkoriban, a mai árak viszonylatában körülbelül 40 millió forintnak megfelelő összeg. A fotót állítólag egy széfben őrizték, vagy talán őrzik a mai napig, mivel a sajtótörvény nem tette lehetővé, hogy nyilvánosságra hozzák.


Hirdetés 

Zámbó Jimmy életéért küzdenek a mentőautóban (Fotó: Bors)

6. Eltűnt Jimmy haja. Leírni is borzasztó, de az énekes holttestét is őrizni kellett, mert a rajongók mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy ereklyét szerezzenek a halála után. Igen, akár a haját is. Amikor Jimmy-t a baleset után a Honvédkórházban előkészítették az életmentő agyműtétre, a haját leborotválták. Bár a műtősök esküdtek rá, hogy a holttest mellé tették, a boncmester nem találta, így kitört a botrány. Jimmy ügyvédje, dr. Szőgyényi József a Honvédkórház parancsnokát kérte meg, hogy azonnal indítson vizsgálatot az ügyben, hiszen félő volt, hogy valaki kilopta a kórházból és piacra fogja dobni. Érdekesség az ügyben, hogy mivel a haj nem számít testrésznek, rendőrségi nyomozás nem indulhatott volna. Az ügyvéd végül beszélt Edit asszonnyal is, ekkor derült ki, hogy a hajkorona nála van.

Edit asszony és Jimmy házasságáról is legendás sztorik keringenek a mai napig (Fotó: archív)

7. Jimmy még mindig él! Hiába telt el több, mint két évtized, még mindig nagyon sokan vannak, akik képtelenek elfogadni, hogy nem hallhatják őt többé. A régi rajongók között még ma is él a legenda, miszerint Jimmy megrendezte a halálát, hogy kiszakadhasson végre a darálásból és egy nyugodt új életet kezdjen. Akár Dél-Amerikában…

MÉG TÖBB HÍR ZÁMBÓ JIMMYRŐL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: RTL

EZ IS ÉRDEKES!

Fotón a történelmi pillanat! Gáspár Győző átvette a Fidesz tagsági kártyáját

/p>