Hatalmas port kavart tavaly májusban, amikor kiderült, hogy a népszerű színész Solti Ádám évekig csalta a feleségét, ráadásul a szeretőjétől gyermeke született. Ádám és felesége rendezték kapcsoltatukat, azonban a nép nem felejtett, rengeteg negatív kritikával illették őket. A Bors most megtudta, mi történt a párral, akikről szinte semmit nem tudni.
Voltak hullámvölgyek a kapcsolatunkban a feleségemmel, és én a leggyávább, legrosszabb dolgot választottam, félreléptem. A nő tudta, hogy házas vagyok, nem kecsegtettem azzal, hogy elhagyom Bernit, pontosan tisztában volt vele, ő egy szerető, és akármilyen borzalmasan is hangzik, csak arra kell, hogy évente néhány alkalommal pár órára jól érezzem magam. A sokk akkor ért, amikor 2020-ban közölte, teherbe esett tőlem és megtartja a gyereket. Nem akartam elhinni. Először könyörögtem neki, hogy ne tartsa meg, hiszen én nem akarom ezt a gyereket, de ez mindig a nő döntése. (…) Mindezt úgy, hogy a feleségemmel évek óta küzdünk egy babáért, ennek nem így kellett volna történnie
-idézte a lap Soltit a Blikknek adott tavalyi interjújából.
Most a pár egyik közeli barátja mesélte el, hogy Soltiéknak elegük lett a sok bántásból, a közösségi oldalaikat priváttá tették, visszavonultan élnek, ráadásul nem is Magyarországon.
Új életet kezdtek, tiszta lappal. Már nem az határozza meg őket, hogy közszereplők, privát életet élnek. Ebben nagy segítségükre volt, hogy külföldre költöztek, de hazajárnak rendszeresen Magyarországra is
– mondta a Borsnak pár egy közeli barátja.

MÉG TÖBB HÍR SOLTI ÁDÁMRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép:Life TV