Hirdetés 

Nyilvánvaló tény, hogy Cameron Douglas a korát meghazudtolóan néz ki.

Pedig ha hiszik, ha nem, de Michael Dougles első fia, Cameron fiatal korában nem éppen számított mintagyereknek. Már gyermekkorában úgy tűnt, hogy követi apját és színész lesz és végül így is lett. Az első debütálásra nem is kellett sokat várni, hiszen 19 évesen szerepet kapott Jackie Chan filmjében, a “Jackie a jó fiú”-ban. Részben a saját hirtelen jött ismertsége, részben pedig apja sztársága miatt sem tudta jól kezelni az állandó figyelmet, így a pszichés tehertől komoly metamfetamin- és heroinfüggősége lett.

A börtönévek…

A sorozatos drogbirtoklás miatt a bíróság később hét év szabadságvesztésre ítélte, amit a Pennsylvaniában kellett letöltenie. A sajtó számtalanszor beszámolt arról, hogy Cameront folyamatos atrocitások érték a börtönben, ami egyszer odáig fajult, hogy az egyik fegyenctársa eltörte a lábát.

A szabadulás után  jó útra tért…

2016-ban szabadlábra helyezték, és ezután élete gyökeresen megváltozott. “Long Way Home” címmel könyvet jelentetett meg, melynek fő témája a börtönben töltött időszak és annak nehézségei voltak. Azóta Cameron családot alapított modell kedvesével Viviane Thibesszal, továbbá a drogfüggőségét ia teljesen maga mögött tudta hagyni.

Az életmódjának változását talán külseje tükrözi a legjobban, amely a lesifotókon látható:


Fotó: Splash New
Fotó: Elder Ordonez / Splash News

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MÉG TÖBB IZOMCELEB HÍRÉRT IDE KATTINTVA! 

Kiemelt Kép: David McNew, AFP / Getty Images

EZ IS ÉRDEKES!

Kulcsár Edina helyre tette a kritizálókat: “Aki a neten másokba rugdos, azt úgy hívják, hogy bántalmazó”

/p>