Hirdetés 

Bár szép szakmai sikerek vannak Maksa Zoltán mögött, a magánéletére ugyanez nem mondható el – írja a Story magazin.

“Az autómon kívül az égvilágon semmim nincs, a házamon a svájci hitel miatt túl kellett adnom. Nem véletlen, hogy visszaköltöztem a szüleimhez, mert egyébként nem lenne hol laknom”

– mondta el a lapnak a humorista.

Ő is vágyott egy olyan boldog, életre szóló házasságra, mint a szüleié, de sajnos ez neki nem jött össze.

“Kevés nő tudja azt elfogadni, hogy rengeteget dolgozom, járom az országot. (…) 40 év alatt mindössze 2 alkalommal volt egyéjszakás kalandom. (…) Én szerettem előbb szerelmes lenni. Persze jó dolog a szex, imádom, de egész más, ha ott a lélek is!” – vallotta be Maksa, akinek jelenleg ugyan van barátnője, de nem élnek együtt. “Nem lakunk együtt, de így is működünk. Gyakran randevúzgatunk, ajánlom másnak is, igen romantikus, és minimális a rezsiköltsége” – jegyezte meg.

Unokáit csak kétszer látta

Mivel Maksa nagyobbik gyermeke Mexikóban él a családjával, így unokáival sem nagyon tud találkozni.

ű„Sajnálatos módon csak kétszer találkoztam az unokámmal, Auréllal. A köztünk lévő távolság miatt videóhívásban látjuk egymást. Fáj a szívem, mert a kislegényt már elveszítettem” írta az nlc.hu.


Fotó: nlc.hu

kiemelt kép: smagpictures.com

EZ IS ÉRDEKES!

Döbbenetes: Tényleg hallgatózik a Facebook a mobilomon?

/p>