Hirdetés 

Széphalmi Juliska és egy barátja autóját is megrongálták.  Az ügyben a táncosnő feljelentést is tett, a kár meghaladhatja a 600 ezer forintot- írta Blikk.

Trágár szavakat és egy péniszt karcoltak az autójára, melyet az Instagramon közzé is tett.

Biztos vagyok abban, hogy ez egy magánéleti bosszú, amit féltékenység hajthat. De nem értem, miért kellett ez a kicsinyes rongálás, hiszen április óta nem élek párkapcsolatban! Az első eset után keresgéltem összefüggéseket, hogy ki tehette, pár embert számon is kértem, de persze, mindenki tagadta. Majd aztán az én autómon is megjelentek ezek a rajzok, amelyek ugyanúgy néznek ki, mint a másik kocsin. Biztos vagyok benne, hogy ugyanaz az ember a tettes 

– nyilatkozta a táncosnő a blikknek.
Az esettel kapcsolatban feljelentéssel éltek:
Egyelőre ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást. Most arra várunk, hogy a rendőrség behívjon, majd kikérdezzen minket, milyen előzmények történtek velünk, esetleg valaki megfenyegetett-e, netán volt-e valakivel konfliktusunk. 

https://www.instagram.com/p/CnNKyv3tb7O/?utm_source=ig_embed&ig_rid=a5183962-3a23-41b4-ba47-31f2a4e89ba0

MÉG TÖBB HÍRÉRT IDE KATTINTVA!

Kiemelt kép: RTL

EZ IS ÉRDEKES!

Delhusa Gjon pénzt adott kölcsön Zámbó Jimmynek, sosem látta viszont

/p>