Hirdetés 

Szabyest a Pizza King Type-os kritikája után most higgadtan értékelte Gáspár Lacit a Ripostnak.

„Gáspár Lacinak fogalma sincs arról, hogy 2023-ban, hogyan kell csúcsra juttatni egy énekest. Sokkal több rétű dolog, Laci pedig sokkal lustább, hogy ezzel foglalkozzon. Csak beül, felveszi a gázsiját, átül a Lambójába és haza megy.  Én is szoktam segíteni, nem egyszer kerestek meg olyanok, akik zenészek, előadók szeretnének lenni. Most is volt, hogy csak úgy csináltam valakinek egy videoklipet, mert láttam benne lehetőséget”  – kezdte az énekes – kritikus, majd hozzátette, nem is érti, miért híresség napjainkban Gáspár, amikor maximum a 15 évvel ezelőtti sikereit lehet méltatni.

Azt érzem, hogy ez a két ember jóval magasabbra helyezi magát, mint ahol igazából vannak. Gáspár Laci 2008 óta nem adott ki új lemezt, 6 éve ott van egy óriási költségvetésű műsorban, de nem használta ki a zenei karrierje csúcsra juttatásában.Véleményem szerint nem volt olyan sikere az elmúlt időben, ami hitelessé tenné mások kritizálásában mentorként.Gáspár Laci nem tudom, mire híres. A 15 évvel ezelőtti sikerek már nem számítanak.

A TikTokon olyan zenészek és előadók vannak, akik megtöltenek akár egy Budapest Parkot. Gáspár Laci már nem tudná ezt megcsinálni. Nem mondom, hogy nincsenek most is jó ötletei. Lehet, hogy vannak, csak nem valósulnak meg. Szakmaiság nincs benne már. Meg sem próbál fejlődni, és nem segít a felfedezett emberek tehetségének kiaknázásában”

– mondta Szabó Szabolcs Achilles, azaz Szabyest énekes, dalszerző, dalszövegíró, producer, kritikus.


Fotó: ReflektorOnline / Csányi István
MÉG TÖBB HÍR GÁSPÁR LACIRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: RTL

EZ IS ÉRDEKES!

Hátborzongató! Berki szellemét fotózta le Mazsi?

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading