Tóth Andi lesz az egyik új zsűritag a Sztárban sztár legújabb évadában.
A helyzetet különösen pikánssá teszi, hogy párja Marics Peti is ítész lesz, ráadásul versenyzőként a ValMar másik tagja Valkusz Milán is színpadra lép.
Hát jól megkutyulták a szálakat…
Andit egyébként nem tartja könnyű feladatnak, hogy olyan embereket is zsűriznie kell a maga 24 évével, akik nála sokkal régebben vannak ebben a szakmában. Minderről a TV2 videójában beszélt.
“Ebben az talán a nehéz, hogy valószínűleg lesznek olyan versenyzők, akik már sokkal régebben, évtizedek óta vannak ebben a szakmában, és egy olyan ember fogja őket zsűrizni, aki 24 éves. Szóval ez már alapjáraton furcsa. Fontos, hogy én is bízzak magamban, a saját véleményemben és a kritikáimban, szóval én ezen leszek mindenképp, készülni fogok és nyilván igyekszem majd szépen közölni a kritikákat”
-mondta Andi, aki szerint ő lesz a legszigorúbb zsűritag.
„Hála istennek amikor én voltam versenyző, elég szép pontokat adott mindenki, olyanok is, akik már voltak ebben a zsűriszékben. Szóval remélem, hogy a zsűri között nem lesz rivalizálás, bár én például azt sem viselem jó szemmel, hogy ha poénra veszik a zsűriskedést. Azért ez egy komoly szakma, ahol komoly véleménnyel kéne oda leülnünk”
-tette hozzá az énekesnő.
MÉG TÖBB HÍR TÓTH ANDIRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: Ajkai Dávid / Glamour