Hirdetés 

A károk miatt a biztosítóval is harcolni a kell Polgáréknak.

Két héttel ezelőtt a világ egyik legnagyobb tengerjáró hajóján mulatozott a milliárdos Polgár házaspár. Ekkor még nem is sejtették, hogy mindeközben mi történik floridai otthonukkal. -Amióta megkezdtük a szokásos téli pihenőnket Floridában, szó szerint semmire nincs időm. Nagyon elfáradtam. Sokan csak annyit látnak belőlem, hogy micsoda életem van, utazgatok két kontinens között, a legdrágább ételeket ehetem, és a munkámat lenézik. Pedig hat ingatlan dolgait intézem most is, amihez sokszor kevés a huszonnégy órasorolja teendőit Tünde a Story Magazinnak.

Tünde fia Dani most kezdte meg az egyetemet Floridában. Az otthonuk pedig romokban, jelenleg azt is renoválni kell a viharkárok miatt.

A munkák bosszantóan lassan haladnak. Az iparosok elfoglaltak, nincs kerítésünk, és a cserepeket is ki kell cserélni a háztetőn, a biztosítóval azonban még hosszadalmas a procedúra, nem is látom át egyelőre, hogy emiatt meddig leszünk Floridában, valószínűleg elhúzódik az itt tartózkodásunk. Egy biztos, addig még ráveszem Árpit egy következő hajóútra is, de ezúttal a télbe megyünk, mert szeretném, ha felfedeznénk Alaszkát.”

-mondta a magazinnak Tünde.


Tünde fia most kezdi az egyetemet Floridában (Fotó: Instagram)
MÉG TÖBB HÍR POLGÁR ÁRPÁDRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: 24.hu

EZ IS ÉRDEKES!

Hoppá! Illegális szert használ videóban Tóth Andi

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading