Szögeczki Ági volt a Mokka vendége a Tv2-n.
A híresség elmondta, hogy nagyon megváltozott az életről vallott szemlélete a tavalyi év hatására, hiszen sorban vesztette el szeretteit. Rájött, hogy senkinek nem biztos a holnapja, így ezt egy tanító célzatú jelnek veszi és megpróbálja ő is másként élni az életét.
Senkinek nem kívánom a tavalyi évet.
Azt egyébként feldolgozni, hogy veled egyidős vagy inkább talán még fiatalabb barátok mennek el egyik pillanatról a másikra… (…)
és ezek így sorra jöttek az életemben, nem tudom, hogy ez egy nagyon erős figyelmeztetés volt-e, hogy én is egy kicsit jobban próbáljam meg az életemet irányítani és minden percemnek örüljek, és soha nem tudhatod, hogy meddig tart ez a nagybetűs élet. Nagyon megrázó évet zártam, persze, amennyire lehetett, ezt nem hangoztattam – mondta megtörten Ági.
MÉG TÖBB HÍR SZÖGECZKI ÁGIRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: TV2