Hirdetés 

Szabyest az elmúlt tíz napban a hazai zenei szakma jópár előadóját illette kritikával.

Igazából még finoman is fogalmaztunk. Tulajdonképpen belekötött, akibe csak lehetett. Az sem kizárt, hogy részben igaza van, de az is lehet, hogy egyáltalán nincs semmiben. Ez az egész sztorinak a lényege. Adok-kapok, amin jókat lehet csámcsogni, élvezettel olvassuk, ahogy a sztárok ekézik egymást. Ők meg örülnek, hogy róluk olvasunk és nem másokról. Ma épp Zámbó Krisztián került sorra, akiről azt mondta, hogy lényegében az édesapja nevével szerez érvényt magának a zenei szakmában. Mondjuk azért valljuk meg, hogy Zámbóként mostanában elég könnyű híresnek lenni. Legalábbis könnyebb, mint Szabóként. Merthogy Szabyest neve nem Zámbó, hanem Szabó. És mindennek tetejében nem is Krisztián, hanem Szabolcs Achilles. Na de ami a lényeg, hogy Krisztián a Borsnak reagált az énekes – kritikus szavaira. –Ki ez a fiú egyáltalán? Mit csinál? Csak beült az Instagram elé írogatni. Hol lesz ő három év múlva? Hány éves most? 30? Mondhatom, felnőtt férfiként viselkedik! Szítani akarja a tüzet, de kicsi hozzá a lángjamondta a Borsnak Krisztián, majd megadta a kegyelemdöfést:

Tanult ő valamit? Van diplomája? Lelkész? Értelmes, amit tesz? Ez a fiú haszontalan tagja a magyar társadalomnak! Sem az én számomra, sem más számára nem hasznos! Valami komplexusa lehet, vagy talán csak így akar követőket szerezni. Csináljon inkább valami értelmeset!

-üzente a Király fia Szabyestnek. Hogy aztán az énekes reagál-e erre, vagy sem, az kiderül. Még az is lehet, hogy másnak fog üzenni. Mi azért nyitva tartjuk a szemünket.


Szabyestet leoltotta Zámbó Krisztián (Fotó: saját)
MÉG TÖBB HÍR ZÁMBÓ KRISZTIÁNRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: Instagram

EZ IS ÉRDEKES!

Amire mindenki várt: Zimány Linda megmutatta a jelenlegi szerelmét – fotó

/p>