Hirdetés 

A legendás táncdalénekes Koós János 2019 márciusában hunyt el.

Koós rajongva imádta a vizet, a Balatont és hajóját, a Koóstolót, amit lánya Réka örökölt meg tőle. A színész – énekesnő most a Borsnak mondta el: megválik szeretett örökségétől.

Megszámlálhatatlan emlék fűz a Koóstolóhoz – mondta Koós Réka a Bors megkeresésére – A fedélzeten nőttünk fel, megannyi nyarat töltöttünk a hajón. Rajongva imádtuk a Balatont, a hajókázást, azt a létformát, amit csak az ismerhet, aki akárcsak egyszer is kifutott már a kikötőből. Gyermekként először csak azt érzékeltük, hogy az édesapánk mennyire szeret hajózni, és mivel mi is ebbe születtünk bele, nem volt kérdés, hogy amikor megérkezett a lányom, Rozi, azonnal tudtam, ő is balatoni lány lesz. Így is lett, kettesben (a párom sokat dolgozik nyáron is) nagyon sokat időztünk a Koóstolón. Pont ezek a pillanatokat fognak nagyon hiányozni. A víz csobogása, ahogy a hajót verik a hullámok, kettesben az ágyban fekve a filmnézés, a csillagok bámulása, a Balaton illata. 

Ettől most sajnos el kell búcsúznunk.

-mondta a lapnak Réka, aki azt is elárulta, hogy húzta az időt, ameddig csak lehet, de a fenntartási költségeket már nem tudja vállalni.


Fotó: Gerlóczy Péter

Aputól én örököltem meg a vitorlást és biztos voltam benne, hogy meg is tartom egészen addig, amíg csak tudom. Sajnos most járt le az idő

– mondta szomorúan a színésznő. – Távol álljon tőlem, hogy panaszkodjak, egyszerűen az a helyzet, hogy annyira megemelkedtek a fenntartás költségei, hogy ezt már nem tudom vállalni. A Balatonon egy hajót parkoltatni a kikötőben is millió feletti összeg, és ez csak a nyitott parkoló. A Koóstolót fel kellene újítani, sajnos meglátszik rajta az idő, az is mélyen zsebbe nyúlós projekt. Én egy évben egyszer, maximum két hetet töltök lent, nem éri meg megtartani még akkor sem, ha közben tudom, hogy a gyerekkorom és az édesapámmal kapcsolatos emlékek tépődnek ki a lelkemből a búcsúval. 

Fotó: MTVA

kiemelt kép: Life.hu

EZ IS ÉRDEKES!

Lesifotó! Lopáson kapták Horváth Évát!

/p>