Csuti nemrég vállalta fel annak tényét, hogy új kapcsolata lett.
Ugyan még egy kis idő hátrva van Valentin-napig, de az üzletember már erre utalva rózsacsokorral és ékszerrel kedveskedett szerlmének, akit nem látni ezen a fotón sem.
“Ami szép az szép, ráadásul egy ékszerrel, némi virág kíséretében nem is lehet mellélőni, ugye hölgyeim? …pláne, hogy jön a Valentin-nap!”
-írta Csuti a fotóhoz.
El is indult alatta a kommentáradat, kapta a savat rendesen az üzletember, akit azért szóltak meg kedvelői, mert szerintük gáz ilyen gyakran bemutatni a szerelmeket egymás után.
„Miért nem vársz pár hónapot akár évet, már röhej amit csinálsz, a csajnak nem ciki, hogy mióta Edina elhagyott kb. a 10. a sorban és pár hónap jön a következő szerelem?”
– szúrta ki ezt a kommentet a Ripost.
Persze, most is akadtak olyanok, akik Csuti védelmére keltek: “Gyerekek, minden áldott férfi szakítás után megy jobbra-balra, boldogra-boldogtalanra, miért fáj ez annak akinek fáj? Az a bajotok hogy nektek nincsen olyan pasitok mint Csuti, vagy szóba sem állna veletek ilyen kaliber” – írta például egyik rajongója.
MÉG TÖBB HÍR CSUTIRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: Life TV