Hirdetés 

A Frizbi Tv vendégeként ült be a stúdióba Varga Márk, azaz G.w.M, akivel tartalmas beszélgetést folytatott Hajdú Péter.

A teljes adást pénteken este teszik nyilvánossá a Frizbi Tv YouTube csatornáján, de a Bors Napilapnak és a Ripostnak hála egy-két apró és izgalmas részletet addig is kaphatunk a talkshowból és annak kulisszái mögül.

Most épp halni készült a rapcsászár, amikor a beszélgetés közben megjelent a stúdióban egy teljesen ártalmatlan bogár. Azt már a TV2 “Párharc” című műsorában is láthatta a néző, hogy Márk retteg a bogaraktól, erről pedig most is tanúbizonyságot tett.

A közönséges bencepoloska látogatása ugyanis olyannyira nem volt jó hatással a sztárra, hogy ő ultrahangon kezdett el ordítani Hajdú Péternek többször is azt kiabálva, hogy

Peti! Ez meg fog ölni,

majd miután a műsorvezető sem tudta egy párnával harcképtelenné tenni a kis jószágot, G.w.M menekülőre fogta…

A JELENETET ITT TUDOD MEGNÉZNI!
MÉG TÖBB HÍR G.W.M-RŐL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: videó / Bors

EZ IS ÉRDEKES!

Kulcsár Edina csak pislogott, úgy savazta a net népe, amiért kivasalta a kislánya haját

/p>