Hirdetés 

Krausz Gábor úgy érzi, most jött el az ideje, nagy dologra készül a TV2 képernyőjén – írta a Bors.

-Eddig háromszor volt döntősöm, ebből kétszer az én versenyzőm volt a legerősebb a mezőnyben, de végül a fináléban nem alakultak jól a dolgok.

Idén bizonyítani akarok és megnyerni az évadot.

Már az ötödik évad jön, de még mindig tele vagyok izgalommal és jó néha olyan dologgal foglalkozni, ami kiszakít a hétköznapokból – mondta Krausz Gábor, aki több régi versenyzőjével is tartja a kapcsolatot.

Amikor reggeltől estig tartanak a forgatások, akaratlanul is megismerjük egymást. A séf, egyben pszichológus is, hiszen mindent észreveszek a versenyzőimen. Ha szükséges, kibeszéljük a problémákat, hiszen feszülten nem lehet versenyezni és főzni a konyhában. Az előző évadokból vannak páran, akik szinte családtagnak számítanak: tartjuk a kapcsolatot, néha felhívnak segítségért vagy épp arról mesélnek, hol helyezkedtek el – mondta a Borsnak Krausz Gábor.

MÉG TÖBB HÍR KRAUSZ GÁBORRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: Instagram

EZ IS ÉRDEKES!

A Nagy Ő szereplője elmondta, hogy a centik neki fontosabbak, mint a milliárdok – fotó

/p>