Hirdetés 

Tóth Andi lassan 10 éve, hogy megnyerte az X-Faktort.

A kislány a szmünk előtt cseperedett igazi nővé, mára pedig az ország egyik legmeghatározóbb énekesnője lett. Andinak sem volt egyszerű rálépni a rögös útra, hiába volt mögötte egy megnyert tehetségkutató, mégsem úgy alakult a pályája, ahogyan ő azt szerette volna.

“Bonyolult elmondani ezt az elmúlt kilenc évet, vagy lassan tízet, amióta a szakmában vagyok. Amikor kezdtem, nagyon nyers alapanyag voltam. Tizenöt évesen fogalmam sem volt a világról, az élet ‘csúnya’ oldaláról, a ‘csúnya’ emberekről, illetve erről a szakmáról. Egyáltalán nem gondolom, hogy burokból jöttem volna, illetve nagyon szigorú nevelést kaptam, de ez segített feldolgozni ezt a sok sz*rt” – mesélte a Borsnak az énekesnő, aki úgy érzi, hogy a kezdeteke kezdetén nem tudott igazán önmaga lenni és nem talált rá azokra az emberekre, akik végül ma már mellette vannak és segítik a munkáját.  –Határozottan nem találtam még az utamat a Faktor után, és ebben nem igazán segítettek az emberek. Ha nem egyedül vagyok, talán egy jó menedzserrel könnyebb lett volna, de nem volt ilyenre lehetőségem.

Két-három évig nem is szólt rólam semmi azon kívül, hogy ‘Tóth Andi elkezdett felnőni és kinőttek a mellei…’ Szóval nem tudtak békében kinőni, szegények! Végül két-három év után kezdtem bele a szakmába, szintén rossz emberekkel. Ott megint csak nem adhattam önmagam, pedig én már tudtam, milyen irányba szeretnék menni, de nem tehettem meg. Konkrétan három éve vagyok úgy önmagam, hogy meg is tehetem, van rá lehetőségem és van egy biztos ember mellettem, tudom finanszírozni is, és most már biztos talajon áll a két lábam”

– mondta a Borsnak az énekesnő.

MÉG TÖBB HÍR TÓTH ANDIRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: Instagram

EZ IS ÉRDEKES!

Opitz Barbi kitálalt: “Nem tudom hányszor fogjuk ezt még eljátszani, most már nem tervezzük…” – videó

/p>