Tóth Andi napokkal ezelőtt bejelentette, hogy elköltözik eddigi lakhelyéről és egyúttal szintet lép a kapcsolata is.
Az énekesnő az elmúlt hónapokban sokat dolgozott, ebből adódóan is úgy érzi, hogy elsősorban pszichésen fáradt el, így szüksége volt arra, hogy maga mögött hagyja az eddig életének egy részét és új kalandba kezdjen szerelmével, Marics Petivel. Kapcsolatuk egyik lépcsőfoka, hogy a fiatalok összeköltöztek, mitöbb, azonnal bővült is a családjuk.
A kölyök négylábú családtagot Baileyt meg is mutatta a korlátozott ideig elérhető Instagram sztorijában az énekesnő, amelyben jól látszik, hogy Andi, Marics Peti és a kis kutyus teljes harmóniában él. A jelek szerint azonban akár könnyen ki is eshet a pixisből az énekes, hiszen Andi teljes szerelembe van esve a kis négylábúval, ezt pedig egy szájrapuszi is bizonyítja, miközben Peti irigykedve néz a háttérben.
Most megmutatjuk a szerelmi háromszöget, avagy Tóth Andi és Marics Peti szerelemgyerekét!

Időközben az Instagram sztoriba újabb kép is kikerült a házi kedvencről, amelyhez annyit fűzött hozzá az énekesnő, hogy:
A ház ura (…) Én életemértelme
MÉG TÖBB HÍR TÓTH ANDIRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: Instagram
EZ IS ÉRDEKES!
Hoppá! Majka női ruhában: “Hiába na !! Sokáig nem lehet hazudni magadnak…”