Nádasdy Zsóka egy kőbányai ésdesanya, aki elképzelhető, hogy fiával lesz kénytelen pereskedni – írta a Metropol.
Jelenleg barátainál alszik az asszony, akit fia végrehajtóval tetetett ki a az elhunyt nagymama lakásából. –Az anyukám tavaly februárban meghalt, és utána derült ki számomra, hogy nyolc évvel ezelőtt ajándékozási szerződéssel a balatoni telket, és ezt a szövetkezeti öröklakást ráíratta a fiamra -mondta az Zsóka, aki egyedül nevele fel fiát, aki az utcára tette őt.
12 évig az anyukámmal éltem. Norbert soha nem lakott itt, most is üres a lakás
– mondta az asszony, miközben azt is megmutatta, hogy a gyermeke új ajtót tetetett fel az ingatlanra. A közgazdasági végzettséggel rendelkező Zsóka nem szeretne pereskedni a fiával, de lehet, hogy kénytelen lesz.
Azt javasolták az ügyvédek, hogy ki ne menjek a lakásból, mert kötelesrésszel tartozik. Ezért nem is mentem ki, nem is tudtam volna hova menni. Nincs senkim, az anyukám volt az utolsó, aki elment. Zárat cseréltettem, és visszamentem a lakásba. Egy hét múlva jött, és a nője kihívta a rendőrséget és újra zárat cseréltetett
Az anyuka ámbár szereti a fiát, de mégis nagyot csalódott benne és a törvény adta lehetőségekkel élve próbál megoldást találni a problémára.
Cipő nem volt a lábamon. Az ismerősök hoztak. A ruháim most is bent vannak a lakásban. Azt mondta, költözzem albérletbe, miközben ő tartozik egy rakás pénzzel.
Az ügyvédek azt mondták, ha nem tud fizetni, létezik a természetbeni juttatás. Vagyis lelakhatom” – fejezte be az anya.
Zsóka hiába próbálja felvenni a kapcsolatot gyermekével, semmilyen fórumon nem éri el. Norbert az anyja információi szerint Luxemburgba költözött, a kőbányai ingatlan hosszú ideje üresen áll.
Berényi András ügyvéd szerint Zsókának egyértelműen igaza van.
„Az ajándékozási szerződés a megkötése után alapos okkal megtámadható”
A megdöbbentő esetről készült videót itt tudod megnézni:
MÉG TÖBB DÖBBENETES ESET IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: Bors